A leégés enyhítése természetes összetevőkkel

Forrás: Shutterstock -
napozás nyári bőrápolás leégés UV-sugárzás bőrápolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nyári hónapok egyik leggyakoribb sérülése a leégés, így ilyenkor fokozottan figyeljünk a fényvédelemre. Ám mit tehetünk, ha már megtörtént a baj és megkapott a nap?

A napvédelemre egész évben ajánlatos odafigyelni, de a

bőrünk nyáron van igazán kitéve a sugarak káros hatásainak.

Ebben az időszakban a legjobb, ha nagy hangsúlyt fektetünk a megfelelő fényvédő kiválasztására és rendszeres használatára, de sokszor még ilyenkor is megpirulunk.

A leégés

A leégés nem más, mint a bőr felső rétegeinek kivörösödése és begyulladása az UV-sugarak hatására. Ezek a tünetek lehetnek enyhék, ilyenkor csak kisebb bőrpírt érzékelünk, közepesek, amikor már fel is hólyagosodik a bőr és súlyosak, ha a bőrfelszín lilásra ég és az elváltozást láz valamint hidegrázás kíséri. Utóbbi esetben érdemes orvoshoz fordulni, főleg ha fejfájás, láz, szédülés is társul a fentiekhez!

A leégés nem más, mint a bőr felső rétegeinek kivörösödése és begyulladása az UV-sugarak hatására Forrás: Shutterstock


Az enyhébb leégések kellemetlen vagy fájó tüneteit enyhíthetjük a drogériákban, patikákban kapható termékekkel vagy akár otthon is természetes anyagok alkalmazásával.

Külsőleg segíthet


Kamilla- és levendulaolaj

A kamilla és a levendula szinte azonnal kifejti bőrnyugtató hatását külön vagy együtt alkalmazva is. Enyhébb leégés esetén adjunk 10-10 cseppet a hűvös fürdővízhez és vegyünk 30 perces kádfürdőt benne. A bőr szinte azonnal meg fog nyugodni és a hidratálást is elősegíti. Közepes leégés esetén pedig valamilyen semleges olajahoz (pl. 15 ml mandulaolajhoz) érdemes adagolni néhány cseppet mindkettőből és azzal átsimítani az érintett bőrfelületet.

Aloe vera gél
Az Aloe vera kocsonyás anyaga és a belőle készült gél remekül csökkenti a gyulladást, így kiválóan alkalmas a leégés kezelésére. Ha van otthon Aloe vera növényünk, akkor vágjunk le egy levelet, hasítsuk fel hosszában és a benne található zselével kenjük be az leégett bőrt. Ha nincs, akkor vásároljunk gélt és ezt használjuk.

Az Aloe vera kocsonyás anyaga és a belőle készült gél remekül csökkenti a gyulladást, így kiválóan alkalmas a leégés kezelésére Forrás: Shutterstock

Belsőleg segíthet


Vitaminok
A napozás hatására bőrkárosító szabad gyökök szabadulnak fel, ezekkel veszi fel a harcot az antioxidáns hatású C- és E-vitamin. Előbbiből napi 500 mg-ot érdemes szedni, míg utóbbiból napi 2x250mg-ot. Ezeket nem csak leégés esetén érdemes alkalmazni, de már az első erősebb napsugarak megjelenésekor is, hogy támogassuk a szervezetünket és fokozzuk bőrünk védekezőképességét.

Olajok
A halolaj és a lenmagolaj gyulladásgátló és bőrregeneráló zsírsavakban gazdag, így napi 2 kávéskanálnyi elősegítheti a gyorsabb gyógyulást.

A lenmag olaj bőrregeneráló hatással bír Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.