Folytatódik Ed Sheeran plágiumbotránya - az énekes mindent tagad

Sami Chokri Shape of You lopás bíróság plágium Ross O'Donoghue Ed Sheeran
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Legfelsőbb Bíróságon folytatódik a Shape of You szerzői jogi pere. Ed Sheeran jogi vitában áll a két dalszerzővel, Sami Chokrival és Ross O'Donoghue-val, akik azzal vádolják őt, hogy ellopta az Oh Why című számukat.

Ed Sheerant kedd délelőtt tovább faggatták a bíróságon a slágereiről és a dalszerzés folyamatairól. Az énekes tagadja, hogy hallotta volna az Oh Why című dalt, mielőtt megjelent volna a Shape of You.

Sheeran kitart amellett, hogy igyekezett mindig elismerni mindenkit, aki bármelyik dalához hozzájárult, sőt, az is kiderült, hogy az énekes majdnem az összes dalát kevesebb, mint két óra alatt írja.

Ed Sheeran Forrás: Getty Images/Christopher Polk

A jogi eljárást még 2018 májusában indította Ed Sheeran, arra kérve a Legfelsőbb Bíróságot, hogy állapítsa meg, hogy nem sértettek semmilyen szerzői jogokat.

Chokri és O'Donoghue 2018 júliusában nyújtották be saját keresetüket a szerzői jogok megsértése miatt - írja a Sky News.

Furcsa kéréssel fordult Ed Sheeran az angliai Shuffolkban található Framlingham városvezetése felé még februárban. A zenész arra kért engedélyt, hogy a kertjében kriptát építtethessen, melyben majd őt és családját is végső nyugalomra helyezhetik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.