Koós János a haláláról beszélt S. Nagy István özvegyének, Csongrádi Katának

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt -
halál Koós János Csongrádi Kata S. Nagy István
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Koós János utoljára három hete lépett fel a közönség előtt, akkor tett megrázó vallomást Csongrádi Katának, S. Nagy István özvegyének. 

Koós János utoljára három hete állt a közönség előtt, S. Nagy István emlékkoncertjén. Habár már akkor sem volt jól, becsülettel végigcsinálta a fellépést, hiszen a színpadon megfiatalodott. Egy korábbi válltörésből gyógyult nehezen, és nem is bízott abban, hogy teljesen felépül. Az előadás előtt fáradt volt, a színpadon azonban vidáman szórakoztatta a közönséget. Csongrádi Katának azonban bevallotta Koós János, hogy érzi, itt a vég.

Koós János érezte, hogy közeleg a vég Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ott azt mondta nekem: Meg fogok halni!

Borsnak

Íme, néhány ikonikus szám Koós Jánostól: ezekkel emlékezünk meg róla

Koós János 81 évesen távozott az élők sorából, de dalaiban örökre élni fog. Több ikonikus slágert köszönhetünk a zenésznek, ezekkel emlékezünk meg róla. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.