Csire Zsuzsi emlékére: a hétköznapok bakancslistája - célok, amelyek előre visznek

búcsú Csire Zsuzsi bakancslista
A 21 éves lány tragédiája megrázta az országot. Csire Zsuzsi az utolsó szívdobbanásáig küzdött az álmaiért, nyilvánossá tett bakancslistájával pedig megmutatja nekünk, mik azok a dolgok, melyekért valóban érdemes élni.

Néhány napja kísérték utolsó útjára a szívbeteg Csire Zsuzsit, aki mindössze 21 éves korában vesztette életét április elején. Zsuzsi egészségesen született, de tízéves korában egy fertőzés eredményeként szívizomgyulladást kapott, majd több hónap kórházi tartózkodás után kiderült: elkerülhetetlen a szívátültetés a kislány számára. Zsuzsi ezután több mint negyven szívműtéten és két szívtranszplantáción esett át, ugyanis az első beültetés után néhány évvel elindult a kilökődési folyamat, az immunrendszere nem fogadta be az új szívet. A második transzplantáció után már látszott, és el is mondták neki az orvosok, hogy lehet, hogy csak fél év, de legjobb esetben is csak egy-két év van hátra az életéből. Zsuzsi ezután írta meg bakancslistáját, és utolsó szívdobbanásáig az álmaiért küzdött. Emberek millióit motiválta azzal, ahogy szembenézett a sorsával, rengetegen támogatták, hogy teljesüljenek a vágyai, ő pedig a legnagyobb tragédia közepette is megőrizte derűjét, és mosolyát. “Kihasználom azt az időt, ami még itt nekem megadatik. Ezt most már töltsük meg minél több szép élménnyel” - nyilatkozta a Metropolnak, és ameddig csak tehette megpróbált teljes életet élni.

Csire Zsuzsi
Csire Zsuzsi bakancslistáján elérhető dolgok szerepelnek
Forrás: Czinege Melinda

Elérhetetlen célok helyett megvalósíthatók szerepeltek Csire Zsuzsi bakancslistáján

Ha megnézzük Csire Zsuzsi bakancslistáját, szembe tűnhet, hogy teljesen hétköznapinak mondható dolgok szerepelnek rajta: sátrazni menni, kastélyokat, várakat látogatni, műkorcsolyát tanulni. Számos olyan aprónak tűnő cél, amit nem feltétlenül írnánk egy bakancslistára. Mert hát mi is az elképzelésünk egy ilyen listáról? Leginkább az, hogy olyan elképesztő dolgokat és nagy vágyakat kell papírra vetnünk, amiket talán egyszer az életben sikerül elérnünk - vagy nem. Sokszor szinte elérhetetlennek tűnő célokat tűzünk ki magunk elé, és azt gondoljuk, csak valami igazán jól hangzó, nagyszabású, mások által irigylésre méltó dolog okozhat számunkra is örömet. Pedig pont ez az, amire megtaníthat bennünket Csire Zsuzsi bakancslistája, hogy

 a hétköznapok boldogságát a hétköznapi célok elérése hozhatja meg számunkra.

Ez a 21 éves lány, aki hónapokat töltött kórházban, két műtét között olyan álmokat dédelgetett, hogy megtanul korcsolyázni, kipróbálja a korongozást, vagy elmegy sátrazni. Számos vágya teljesült: színházba ment Budapesten, ellátogatott Tihanyba, motorcsónakozott a Tiszán. És ezek az apró örömök vitték előre, motiválták, és adtak neki erőt egyik napról a másikra napra. Mi pedig pont ezekről az örömökről feledkezünk meg a mindennapokban, hogy mennyit jelent sétálni a napsütésben, leülni a Dunapartra és nézni a vizet, vagy városlátogatásra menni a barátainkkal. Vajon hány honfitársunknak szerepelne a bakancslistáján, hogy eljusson egyszer a Grand Canyonhoz, és mennyinek az, hogy a családjával kiránduljon a Börzsönyben?  

@metropol.napilap Utolsó útjára kísérik a bakancslistás lányt Május 10-én örök nyugalomra helyezik Csire Zsuzsit, a kétszeres szívtranszplantáción átesett fiatal lányt, akit egy egész ország gyászol. #metropol #szomoru #elhunyt #csirezsuzsi #bakancslista #news #breaking #fiatal #fiatalsag #rip #hungary #magyar #nekedbe #foryou ♬ eredeti hang – Metropol - Metropol

Álmok, amikért érdemes küzdeni

Amit Csire Zsuzsi életfelfogása üzen nekünk, az, hogy valójában bárminek lehet örülni, ám ehhez az kell, hogy felismerjük a valódi örömöket az életben.

Hogy olyan célokért érdemes küzdeni, amelyek nem a távoli jövőbe mutatnak, hanem belátható időn belül teljesíthetőek,

ezáltal motiválóan hatnak ránk, erőt és boldogságot adnak a mindennapokban. 

Szerepelhet a bakancslistánkon egy álomnyaralás, de legyen rajta mondjuk egy olyan tanfolyam is, amit hamarosan elkezdhetünk, vagy egy olyan program, amit belátható időn belül meg is tudunk szervezni. Mert ezek lesznek azok a célok, amelyekért egyáltalán elővesszük ezt a listát. Fontos, hogy legyenek nagyobb álmaink, vágyaink, ugyanakkor kisebb megugorható kihívásokkal is szembesüljünk az életben. És amíg haladunk előre a céljainkhoz vezető úton, vegyük észre magának az útnak a szépségét is. Hogy ne veszítsük el a kapcsolatot önmagunkkal.

Majd amikor elérünk az életünk ösvényének végére és visszatekintünk, megláthatjuk: valójában, maga az út a cél.     

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.