Alekosz azt állítja, volt idő, amikor összekeverték a bokszoló Kokóval

Alekosz boksz Kovács Kokó István Frizbi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alekosz elmondása szerint bokszolt Kokóval, sőt, össze is keverték őket a bokszedzők.

Alekosz azt állítja, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar ökölvívó Kovács István klubtársa volt: gyerekkorában ő is tehetséges bokszoló volt. Mindezt Hajdú Péter műsorának felvételén árulta el a ValóVilág egykori játékosa.

Alekosz azt állítja, volt idő, amikor összekeverték a bokszoló Kokóval Forrás: Youtube/Frizbi


"Itt Törökbálinton van egy iskola, ahová én bokszolni jártam. Mondhatni itt kezdtem a '90-es évek legelején. Öregapám hordott ide át Érdről. Olyan jól ment itt nekem a bokszolás, hogy édesapám elvitt a KSI-be, vagyis a Központi Sportiskolába. Hát én ott a Kokóval edzettem együtt. Egymás mellett volt a szekrényünk. Az edzők egyébként gyakran összekevertek minket, mert nagyon hasonlítottunk egymásra, és most is hasonlítunk. Szerintem Magyarországon én hasonlítok rá a legjobban. Onnan ismerték őt meg az edzésen, hogy neki volt fülbevaló a fülében. Még a mozgásunk is nagyon hasonló volt. Ő egy picit más stílusú bokszoló volt. Picit sterilebb volt, én pedig az utcai vonalat hoztam, de tehetségben ott voltunk egymás mellett. Szép időszak volt!"
- idézte Alekoszt a Borsonline.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.