Csokik, sütik, habok a moziban - 6 film, amiben az édességek játsszák a főszerepet

filmajánló mozi magazin mozifilm süti édesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Augusztus végén kezdik játszani a hazai mozik a Notting Hill-i cukrászda című filmet, amiben három nő élete kapcsolódik össze emlékezetes módon egy közösen nyitott londoni süteményező révén. Ebből az alkalomból pedig elmerültünk a filmes édességek világában, és listáztuk kedvenceinket a témában.

Csokoládé (2000)

A világ kedvenc édessége a csokoládé, amit ebben a filmben egy francia kisvárosban főz egy betelepülő fiatalasszony, aki általános meglepetésre édességboltot nyit. Az ínycsiklandó finomság pedig nem várt viharokat kavar, és magának az érzékiségnek, sőt a szabadságnak a szimbóluma lesz.

Süti, nem süti (2000)

A sütemény ebben a filmben csak álca, vagy legalábbis annak indul: Woody Allen és kétbalkezes betörőtársai csak azért nyitnak egy cukrászdát, hogy a szemben lévő bankba onnan ássanak alagutat. De a bűnözőfeleség által sütött édességek nem várt népszerűséget aratnak, és ez még csak egy dolog azok közül, amik nem a tervek szerint alakulnak.

Charlie és a csokigyár (2005)

Az édességek és a mozi kapcsolatának leghíresebb példája a Charlie és a csokigyár című mese, ami Roald Dahl könyve nyomán költözött többször is a filmvászonra, legutóbb Tim Burton rendezésében. Az excentrikus csokigyáros Willy Wonka szerepében pedig Johnny Depp invitálta meg a birodalmába az édesszájú kisgyerekeket.

Julie & Julia – Két nő, egy recept (2009)

Két, különböző korban élő nő sorsa fonódik össze ebben a filmben a sütésnek köszönhetően: egyikük az ötvenes években költözik Franciaországba, és fedezi fel ott a gasztronómia világát, a másik pedig a jelenben és életének egyik legnagyobb válságának közepén süti meg az elődje receptjeit. Julie és Julia szerepében Meryl Streep és Amy Adams mutatja be elragadóan, hogy kettesben még jobb a konyhában tevékenykedni.

Hab (2020)

A tavalyi év egyik magyar sikerfilmje tipikus romantikus vígjáték alaphelyzettel indít: a Kerekes Vica alakította cuki cukrászlány épp egy hatalmas szerelmi csalódáson van túl, miközben a sütis vállalkozását is meg kell mentenie, emiatt pedig csaláshoz folyamodik. Benevez egy, családi cégek számára kiírt versenybe, és kamuférjet meg kamugyereket szerez maga mellé. De mi is szokott történni a romantikus filmekben az így induló ismeretségekkel?

Notting Hill-i cukrászda (2020)

Augusztus 26-tól játsszák a hazai mozik ezt bűbájos brit filmet, amelyben három nő élete kapcsolódik össze egy közösen nyitott londoni süteményező révén. Egy tragédiát próbálva felülírni, a legkülönfélébb élethelyzetekből érkezve jönnek rá, hogy a süteményekre és egymásra figyelés még olyan dolgokat is megoldhat, amikről maguk sem gondolták volna.

Még több filmajánló a Life.hu-n:




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.