Élő adásban omolhat össze a Sztárban sztár versenyzője, Horváth Tamás

Forrás: Horváth Tamás -
édesanya halál Sztárban sztár Horváth Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Horváth Tamás Freddi Mercury bőrébe bújik vasárnap este, egy balladát ad majd elő. De ez a nóta fájó sebeket tép fel az énekes szívében: elhunyt édesanyjára emlékezteti.

Tamás 19 éves korában vesztette el édesanyját, és még ma se dolgozta fel hiányát, nem tud róla könnyek nélkül beszélni.

Horváth Tamás nem tud könnyek nélkül beszélni édesanyjáról Forrás: Horváth Tamás

"Freddie Mercury-t lehetetlenség leutánozni. Olyan csoda, amilyen ő volt, csak ritkán születik erre a világra. Gyönyörű dalai voltak, de azt tudni kell, hogy nem volt igazán boldog ember. Az egyik legszomorúbb balladájában édesanyjához énekel, és ezt fogom tenni én is vasárnap este. Azonban félek egy kicsit, mert ez a dal rólam és az édesanyámról is szól. Tartok attól, hogy nem bírom majd ki könnyek nélkül, mert ezt a dalt rengetegszer hallgattam, miután anyukám agydaganatban elhunyt. Tizenkét éves voltam, amikor apámhoz kellett költöznöm, mert kiderült, hogy beteg. Egy ökölnyi nagyságú tumort fedeztek fel a bal szeme mögött, amit végül sikerült hetvenszázalékban eltávolítani. Az orvos akkor azt mondta apámnak: csak a csoda mentheti meg édesanyám életét, jobb, ha felkészülünk a legrosszabbra és elkezdjük szervezni a temetést. De anyukám kikerült a kórházból. Megvakult a bal szemére és járni is újra meg kellett tanítanunk, de küzdött. Ő volt az én hősöm! Még évekig volt velünk, utazott, habzsolta az életet, de aztán újabb négy daganatot diagnosztizáltak nála és feladta a harcot. 44 éves korában örökre elment" - nyilatkozta Tomi a Ripostnak.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.