A fájdalom nem feltétlenül tartozik a mellrák tünetei közé

Forrás: Dreamstime -
mell mellrák egészség melldaganat felismerés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma Magyarországon évente 7500 nő szembesül az emlődaganat diagnózisával, így fontos tudni, mik a mellrák tünetei. Az önvizsgálat, a korai felismerés és a helyes életmód jelentőségét hangsúlyozta dr. Demjén László nőgyógyász.

Jellemzően nincs a mellrák tünetei közt a fájdalom

A mellfájdalom (vagy mastalgia, mastodynia) számtalan okból jelentkezhet a nőknél, de az esetek legnagyobb részében nem emlődaganat áll a háttérben, sőt ez a tünet még csak nem is növeli az emlődaganat kialakulásának esélyét, különösen, ha ún. ciklikus mellfájdalomról van szó – állítja a brit The National Health Service.
A ciklikus fájdalom a menstruációs ciklushoz kötött, és többnyire a ciklus előtt 3-5 nappal kezdődik, és a menstruáció végén befejeződik. Olyan tünetekkel jár, mint a mellérzékenység, az elnehezedő emlők, a fájdalom, az esetleges csomók. Jellemzően mindkét mellet érinti, de előfordul, hogy a hónaljban is jelentkezik a fájdalom.
A nem ciklikus fájdalom – vagyis, ami nem a menstruációhoz kötött – többnyire csak az egyik mellben jelentkezik, gyakrabban fordul elő a menopauzán átesett nőknél, illetve ide sorolható a szoptatós anyáknál jelentkező mellfájdalom is.

Fontos a mell rendszeres vizsgálata Forrás: Dreamstime


"Bár az esetek többségében ártatlan jelenségről van szó, ajánlatos orvoshoz fordulni és tisztázni, esetleg kiküszöbölni a fájdalom okát, ellenőrizni, nincsenek-e jelen a mellrák tünetei" – hangsúlyozza dr. Demjén László.

Kockázatnövelő tényezők

Egy nemzetközi kutatás eredményeként kiderült, hogy azoknál a nőknél, akiknél a mellrák halmozódott a családban, és bizonyos génmutációt hordoztak, a fogamzásgátlók szedése egyharmadával növelte azt a kockázatot, amelyet önmagában a génelváltozás jelentett. A legnagyobb rizikó azokat a nőket fenyegette, akik 30 éves koruk előtt kezdtek el tablettát szedni vagy 1975 előtt szedték azt, akkor ugyanis még más hatóanyagot tartalmaztak a fogamzásgátlók. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ugyanilyen génmutációval rendelkezőknél a tabletta csökkentette a petefészekrák esélyét. Vagyis akinek a felmenői közt több mellrákos is volt, kérjen szakorvosi tanácsot a fogamzásgátlásról.

Más kutatások azt bizonyították, hogy szoros összefüggés van az életmód és a mellrák kialakulása között, és a mellrákok kb. 40%-a lenne elkerülhető kevesebb alkoholfogyasztással, rendszeres testmozgással és egészséges étkezéssel. Napi 30 perc testmozgás, és napi legfeljebb egy pohár bor fogyasztása lenne ideális. A kockázat a már kialakult tumor esetén is nagyobb a túlsúlyos nőknél, hiszen náluk 50 %-kal nagyobb valószínűséggel válik végzetessé a mellrák.

"A mellrák az összes női daganatok közel 13 %-át teszi ki, így komolyan kell vennünk a megelőzés lehetőségeit. A mellrák önmagában nem halálos kór, csak akkor válhat azzá, ha áttéteket képez a szervezet más részein, bekerül a nyirokcsomókba, a tüdőbe vagy egyéb szervekbe. A korai felismerés a legjobb mód a terjedés megelőzésére" - hangsúlyozza dr. Demjén László.

Ismerjük fel! Íme, a mellrák tünetei

  • Megváltozik a mell alakja.
  • Csomó tapintható a mellben vagy a hónaljban.
  • Befelé fordulnak, vagy a szoptatáson kívül szivárognak a mellbimbók.
  • Narancshéjszerű behúzódások jelennek meg a mellen.
  • Az egyik emlő bőre az ellenoldalihoz képest duzzadttá, keménnyé vagy pirossá válik.

Forrás: Oxygenmedical.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.