Meglepetés várta Kingát

buli mellrák meglepetés új élet projekt kedvesség albert kinga futás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bátran mondhatjuk, hogy barátok várták ma Albert Kingát, aki jógára készült, de meglepetésben volt része. 

A szakértői csapat tagjai, akik Kinga felkészülését segítették az elmúlt hónapok során igazi barátokká váltak. a Life.hu sztárszerzői, Kropkó Péter és Gajdos Tamás mozgáskoordinátorok, Szily Nóra coach, Takács Nóra szépségszakértő, Miháldy Kinga dietetikus és férje is együtt ünnepelte, hogy végigcsinálta a felkészülést. Nem csoda, hogy ünneplik Kingát. A hétvégén már rajtol a Telekom Vivicittá futóverseny és bármilyen eredményt is érjen el Kinga, ő már győztes. Győztes, mert minden nap legyőzte saját magát: futócipőt húzott és edzett, önmagáért és családjáért. A tavalyi év vége már nagyon távolinak tűnhet szemében, amikor is sugárkezeléseken és kemoterápián kellett részt vennie. A Kezdj új életet a Life.hu-val kiválasztottja élete idén 180 fokos fordulatot vett: életmódot váltott a 36 éves, ikergyerekekkel otthon lévő édesanya és a rákellenes világnap arca is lett, hogy felhívja a figyelmet a korai önvizsgálat fontosságára.

/1404/Megle20144916535

A szakértői csapat segítségével Kinga nemcsak megszépült, megizmosodott, de lelkileg is feltöltődött. A mindennapos monoton edzések mellett Kropkó Péter és Gajdos Tamás végig gondoskodott egy kis változatosságról: volt kangoo óra, feldobták a felkészülést lovaglással, biciklis edzéssel, úszóedzéssel, de még aquajogginggal is. Kinga attól sem riadt vissza, hogy kipróbálja a canicrosst, azaz a kutyás futást. A múlt héten pedig a rajongókkal együtt rótták a köröket a Margitszigeten.

A nagy megmérettetés előtti utolsó napok a testi-lelki ráhangolódásról szólnak, és a római kaland óta azt is tudjuk, hogy Kinga képes 8 km-et lefutni, itt azonban nem volt lelki teher, elvárás. A Vivicittá futóversenyre ezért érdemes mentálisan is ráhangolódnia Kingának.

A Vitalteam mozgáskoordinátorainak már korábban az volt a meggyőződése, hogy Kinga fizikai állapota megfelelő a 10 km-es táv teljesítésére, de korábban Kingát hideg zuhanyként érte, hogy ilyen hosszú távon indítják. Ma már mosolyogva és magabiztosan készül a hosszabb táv lefutására.

Best of Kingahttp://www.life.hu/ujelet/kinga/20140408-best-of-kinga-albert-kinga-a-kezdj-uj-eletet-a-life-hu-val-kivalasztottja-legjobb-pillanatait.htmlAlig 6 percben egy új élet kezdete: Kinga legjobb pillanatait foglaltuk össze. Nagyon távolinak tűnik az év eleje, amikor a Vitalteammel az első futóedzést lassú, kocogó léptekkel tette meg Kinga! Sok minden történt, mire március végén már profin rótta a köröket a Margitszigeten, másoknak is erőt adva. Hihetetlen, hogy tényleg megcsinálta! KingaFotó: Hámori Zsófia/Life.huMár csak egy hét van hátra a Vivicittáig!http://www.life.hu/ujelet/kinga/20140403-igy-telt-kinga-verseny-elotti-utolso-hete-hetvegi-osszefoglalo.htmlVészesen közeleg a 29. Telekom Vivicittá városvédő futás. Hogy edzői kicsit változatosabbá tegyék Kinga egyhangú futóedzésiet, ezen a héten különleges dolgokkal kedveskedtek neki. KingaFotó: Hámori Zsófia/Life.huKinga Jő nő napja Takács Nórávalhttp://www.life.hu/ujelet/kinga/20140402-kinga-jo-no-napja-takacs-noraval.htmlA héten Takács Nóra, a Life.hu szépségszakértője kezelésbe vette Kingát. A kétgyermekes anyuka, akinek napjait most a nagy kihívás, a Vivicittára való felkészülés teszi ki, többnyire sportruhát hord, és egyébként az utcára is inkább a sportosan elegáns stílust kedveli. Nóra ezúttal igyekezett Kinga nőies oldalát kiemelni, nézzétek meg, hogyan sikerült!KingaFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.