Emmy 2019: a pink és a piros uralta a vörös szőnyeget, azaz a color blocking nagy visszatérése

Emmy vörös szőnyeg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A televíziózás Oscar-díjának számító Emmy szobrokat vasárnap este adták át Los Angelesben. A díjazottak mellett, ahogy az lenni szokott, ugyanakkora érdeklődéssel vártuk a vörös szőnyeges bevonulást is, ahol meglepő módon új trend tért vissza a divatba.

Az 1960-as és 70-es években jelent meg először a color blocking trendje, azaz az élénk, elsőre talán össze sem passzoló színek párosítása. A 2010-es évektől aztán újra meg-megjelent a trend, és a sztárok is szívesen viselték a vörös szőnyegen is. Az egyik legmegosztóbb színkombináció a color blocking őrületen belül talán a pink és a piros párosítása, amit többek között Emma Stone is viselt a 2014-es MET-gálán, illetve a leginkább feledhetetlenné vált piros és pink ruhát 2016-ban a Grammy-n Taylor Swift viselte.

Taylor Swift 2016-ban, Emma Stone pedig 2014-ben viselte a megosztó színkombinációt Forrás: Getty Images

A 2019-es Emmy-gálán meglepő módon négyen is ezt a látványos trendet szemelték ki maguknak. Kifejezetten szerettük Mandy Moore Brandon Maxwell ruháját és Taraji P. Henson választását, amit Vera Wang tervezett. Szép sziluettje volt Susan Kelechi Watson Badgley Mischka ruhájának is, a Marisa Tomei által viselt Ralph & Russo darabot viszont ezúttal kevésbé szerettük.

Mandy Moore Forrás: WireImage/2019 Steve Granitz/Steve Granitz
Taraji P. Henson Forrás: Getty Images/2019 John Shearer/John Shearer
Susan Kelechi Watson Forrás: WireImage/2019 Steve Granitz/Steve Granitz
Marisa Tomei Forrás: Getty Images/(C)Kevin Mazur/(C)Kevin Mazur

Neked bejön a piros és a pink színkombináció?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.