Micsoda találmány! Erre válthatod le a magas sarkút, ha már fáj tőle a lábad

magassarkú fájdalom láb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meglepő találmány jelent meg a Kickstarter oldalon. Kitalálói szerint ez a tökéletes megoldás, ha például egy átbulizott éjszaka után már nem tudunk hazamenni, mert annyira fáj a magas sarkú cipőtől a lábunk. 

Az Aftersocks névre keresztelt találmány lényegében egy zokni, amit kifejezetten elegánsabb stílusban álmodtak meg, hogy egy partiruhához is passzoljon, ha éjszaka bandukolnánk haza egy áttáncolt buli után.

A zokni legfontosabb funkciója azonban a megerősített talprész, ami ugyan nem olyan vastag, mintha cipőt viselnénk, de így is kényelmes, és nem hideg. A találmány másik előnye, hogy egy kistáskában is bőven elfér, így az éjszakába is magunkkal vihetjük. Ha tényleg sikerül piacra dobni, akkor a három zokniból álló csomagot 14 fontért, azaz nagyjából 5 ezer forintért vásárolhatjuk majd meg.

Torz és deformálódott celeblábak – Ijesztő fotók!

A vörös szőnyeg nemcsak a csillogásról szól, sokszor olyan apróságok is napvilágra kerülnek a kamerák kereszttüzében, mint az eltorzult lábfejek, amelyek bizony nem is ritkák Hollywoodban. Mutatjuk a legijesztőbbeket!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.