Kreatív édesanya! Férje régi ingjeiből varr csodás ruhákat a kislányának

újrahasznosítás ing kreativitás ruha
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 21. századra nyilvánvalóvá vált, hogy a divatipar egy rendkívül szennyező iparág, nem beszélve a vele kapcsolatos egyéb etikai kérdésekről, mint például a gyermekmunka és a kizsákmányolás. Éppen ezért fontos tudatos vásárlóvá válni, és ezért is üdvözöljük az olyan ötleteket és kezdeményezéseket, amelyek például az újrahasznosítást támogatják. 

Nem is olyan régen mutattuk be Sarah Tyau történetét, aki kezdetben pénzt akart spórolni azzal, hogy régi ruháknak adott új életet. Aztán idővel igazi misszióvá vált számára ez a fajta újrahasznosítás, fotóival, videóival arra buzdítja az embereket, hogy szálljanak ki a fast fashion diktálta tempóból.

Ezúttal egy másik anyuka újrahasznosító tevékenységére lettünk figyelmesek. Stephanie Miller a művészeti tanár férje kiszortírozott ingjeinek ad új életet, mégpedig kislányruhák formájában. A varrás egyébként nem a zero waste, azaz a pazarlásmentes, hulladékmentes filozófia mentén indult, sokkal inkább terápiás céllal. Stephanie szenvedélye korábban a festés volt, de amikor otthon kellett maradnia a kislányával a kis lakásukban, egyszerűen nem volt sem helye ehhez a tevékenységhez, de a festékek esetleges mérgező kipárolgása miatt is inkább felhagyott a hobbijával. Habár imádott kislányával otthon lenni, mégis kisebb identitásválságon ment keresztül, annyira hiányzott neki a kreatív tevékenység. Férje ekkor meglepte egy varrógéppel, ami egy nagyszerű ajándéknak bizonyult.

Stephanie Miller a férje kiszortírozott ingjeinek ad új életet, mégpedig kislányruhák formájában Forrás: Instagram/mothermake

Stephanie újra megélhette kreatív oldalát, kezdetben plüssállatokat varrt, majd videós oktatóanyagokkal egyre bonyolultabb dolgokat is megtanult elkészíteni. Az újrahasznosítás akkor villant be, amikor férje egy halom ruhát kiszortírozott. "Láttam az óriási kupac ruhát, amiben máris megláttam a lehetőséget. Ráadásul egy teljesen új ing is volt közöttük, ami egy szerencsétlen mosási baleset miatt összement. Tényleg tiszta új volt, kidobni semmiképpen nem akartam, azt pazarlásnak éreztem" – meséli Stephanie, aki ma már négygyermekes anyuka, így van kinek gyártani a ruhácskákat. Az anyuka hobbijának hamar híre ment, így rokonok, szomszédok is hozzá viszik a kiszortírozott ruhákat, ő pedig új életet varázsol nekik.

Kattints a képre a galéria megnyitásához!

Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11
Forrás: Instagram/mothermake
1 / 11

2019 nyarán is hódít a pasztellhajszínhttp://www.life.hu/trend/20190618-2019-nyaran-is-hodit-a-pasztell-hajszin-korall-roze-arany-es-barack.htmlHa valami igazán egyedire vágysz, ha szívesen feldobnád a külsődet a nyári hónapokra, akkor válassz a legtrendibb pasztellárnyalatok között, amikkel biztosan feltűnést keltesz majd. Mutatjuk a 3 kedvenc pasztellhajszínünket, amikkel nem lőhetsz mellé. TrendOrigoSztárok smink nélkül: gyönyörűek vagy felismerhetetlenek?http://www.life.hu/trend/20190617-sztarok-smink-nelkul.htmlSzámtalan alkalommal írtunk már a smink áldásos hatásairól, de arról is, hogy milyen előnytelen lehet, ha egy-egy sminktermékkel nem jól bánunk, vagy éppen rengeteget használunk belőle. Egy biztos, mindenkinek azzal együtt szokjuk meg a vonásait, ahogyan rendszeresen látjuk, legyen ez bármennyi smink is, így meglepő lehet, ha éppen máshogyan, akár teljesen natúr külsővel mutatkozik az illető. A meglepetés persze lehet pozitív, de negatív is. Hogy van ez a sztárok esetében? TrendOrigoLábvillantásra fel – így tüntesd el a bőrkeményedéseket és berepedezett körmökethttp://www.life.hu/trend/20190613-nyari-labvillantasra-fel-labapolas-pedikur-otthon.htmlKorábbi cikkünkben összeszedtük nektek a legizgalmasabb papucs- és szandáltrendeket. Most pedig megmutatjuk azt is, hogyan készítsd fel a lábfejedet a nyári időszakra. TrendOrigoA nagy papucs- és szandálmustra – ezek a legmenőbb fazonok 2019 nyaránhttp://www.life.hu/trend/20190612-papucs-es-szandal-mustra-a-legmenobb-fazonok-2019-nyaran.htmlBerobbant a nyár, és vele a kánikula. Ebben az időben a legkényelmesebb viselet egy szellős ruha, és egy kényelmes, nyitott lábbeli. A papucsok és szandálok terén idén szuper trendek uralkodnak, szóval hőségriasztásra fel! TrendOrigoKirályi viseletek és sztártervezők - II. Erzsébet születésnapja igazi divatünnep letthttp://www.life.hu/trend/20190611-ii-erzsebet-szuletesnapja-igazi-divatunnep-lett-ruhak-es-tervezok.htmlÁprilis 21-én ünnepelte II. Erzsébet brit királynő a 93. születésnapját. A királynőnek azonban egy hivatalos születésnapja is van, amit nagy parádéval ünnepelnek Londonban minden június második szombatján. Az eseményen ezúttal is megjelent az egész királyi család, a születésnapi ünnepségből pedig igazi divatünnep kerekedett. Most eláruljuk, hogy milyen ruhát viselt a királynő, illetve a hercegnék és hercegnők. TrendOrigoNyárváró ombre manikűrök, amelyeket otthon is könnyedén elkészíthetszhttp://www.life.hu/trend/20190531-nyarvaro-ombre-manikurok-amiket-otthon-is-konnyeden-is-elkeszithetsz.htmlEgy színesen pompázó ombre manikűr igazi nyárváró hatást kelt, ráadásul elkészíteni sem nehéz. A legjobb benne mégis az, hogy személyes ízlésedre szabható, hiszen választhatsz erőteljes neon színeket, vagy éppen visszafogottabb pasztell árnyalatokat, mindegyikkel jól működik. TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.