Lábvillantásra fel – így tüntesd el a bőrkeményedéseket és berepedezett körmöket

szépségápolás lábápolás pedikűr láb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Korábbi cikkünkben összeszedtük nektek a legizgalmasabb papucs- és szandáltrendeket. Most pedig megmutatjuk azt is, hogyan készítsd fel a lábfejedet a nyári időszakra. 

Hogy milyen típusú lábbelit viselünk a hétköznapokban, attól is függ, hogy milyen mértékű igénybevételnek van kitéve a lábunk. Persze vannak olyan mértékű problémák, amelyeket maximum orvosi beavatkozással lehet orvosolni, mint a kalapácsujj vagy a bütyök, ami leginkább azokat a nőket érinti, akik gyakran viselnek magas sarkút, és nem is a kényelmesebb fazonokat, hanem mondjuk stilettót, azaz klasszikus tűsarkú, hegyes orrú cipőt.

Ezeken túl vannak olyan problémák, amelyek már jóval több embert érintenek, mint például a bőrkeményedések, akár azért, mert rosszul terhelünk a talpunkra, vagy mert nem jó minőségű cipőt hordunk. A nyári papucsok és szandálok, főleg a keményebb vagy vékonyabb talpú fazonok még inkább igénybe veszik a lábainkat, így nagyon fontos, hogy ne csak a szandálszezon elején ápoljuk és tegyük széppé a lábunkat, hanem közben is figyeljünk oda rá. A bőrkeményedéseken túl fontos odafigyelni a körmeink állapotára is. Az év többi részében hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről, hiszen úgyis szinte mindig zokniban vagyunk, de a nyári szezonban érdemes mág ápoltabbá tenni és kicsinosítani.

A nyári papucsok és szandálok, főleg a vékonyabb talpú fazonok még inkább igénybe veszik a lábainkat Forrás: Shutterstock

Bőrkeményedésre

  • Készíts energetizáló, méregtelenítő lábfürdőt. Ehhez egy nagy lavór meleg, de semmiképpen sem forró vízre van szükség. Kerüljön bele tengeri só, amelynek méregtelenítő és gyulladásgátló hatása van. Készíts 10%-os oldatot, vagyis literenként 100 gram sót tegyél a vízbe. Ha igazán hűsítő hatásra vágysz, facsarj a vízbe egy citromot, ez a kellemetlen szagokat is elűzi. Abban az esetben, ha nem frissítő, inkább nyugtató hatásra vágysz, akkor a meleg vízbe 100%-os tisztaságú levendula illóolajat csöpögtess.
  • Áztasd a lábaidat 15 percig, majd törölgesd meg, és a kényes részeket egy habkővel finoman dörzsölgesd át. Ilyenkor, amikor fel van puhulva a bőrünk, mindenképpen kerülendő az erősebb reszelő.
  • Ezután mosd át a lábaidat akár ugyanabban a vízben, majd töröld tisztára. A lábfürdőt érdemes este végezni, így még egy pakolást is fel tudsz tenni a bőrkeményedéseidre éjszakára. Ehhez akár egy zsírosabb krém is megfelelő, de bekenheted olívaolajjal, vazelinnel, kókuszolajjal is. Ha túlságosan olajosnak érzed, akkor a zokni előtt a bekent részeket tekerd át egyszer folpackkal.
A lábfürdőbe kerüljön tengeri só, amelynek méregtelenítő és gyulladásgátló hatása van Forrás: Shutterstock

Körmök ápolására

  • Lehet kifejezetten a körömágyat és a körmöket ápoló krémeket venni, de ha nem szeretnél beruházni, akkor olívaolajjal masszírozd át a körmeidet és a körömágyat hetente egyszer.
  • Mindig kívülről a köröm közepe felé haladva mozgasd a körömreszelőt, így biztosan nem fognak betörni a körmeid. Az ollónál pedig arra vigyázz, hogy ne vágd véletlenül túl rövidre a körmöket, illetve a széleket ne vágd le élesen, mert akkor könnyen benőnek.
  • Érdemes beszerezni egy kétoldalú körömpolírozót. Ez párszáz forintos tétel, de csodákra képes. Nemcsak, hogy tiszta felületű lesz a körmöd, de ragyogni is fog tőle. Ha a natúr körmöket szereted, akkor ennél többet és jobbat nem is tehetsz vele, de ha szereted kilakkozni, akkor is ezzel a lépéssel kell kezdeni, ez a művelet ugyanis jó alapot ad a festéshez, tartósabbá is teszi a lakkot.
Mindig kívülről a köröm közepe felé haladva mozgasd a körömreszelőt, így biztosan nem fognak betörni a körmeid Forrás: Shutterstock
  • Ha egész nyáron szereted színesen látni a körmeidet, akkor mindenképpen használj alaplakkot, mert a rendszeresen festett körmök könnyen elszíneződnek.
  • A körömlakklemosók között érdemes alaposan körülnézni, hiszen a normál lemosók nagyon kiszárítják a körmöket, amit jó elkerülni. Acetonmentes, olajos textúrájú típust válassz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.