A legemlékezetesebb ruhák az elmúlt évek Met-gáláiról

MET gála emlékezetes sokkoló vörös szőnyeg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Oscar-gála után a kedvenc vörös szőnyeges eseményünk kétségkívül a Met-gála. A Metropolitan múzeum rendezvényén évről évre új témával állnak elő a rendezők, ami meghatározza az este dress code-ját is. Gyakran már-már jelmezszerű darabokba bújnak a sztárok, hogy a lehető legbravúrosabban kapcsolódjanak az adott kiállítás tematikájához. Ahogy az lenni szokott, idén is május első hétfőjén tartják az eseményt. Erre készülve most összeszedtük az elmúlt évek legemlékezetesebb ruhakölteményeit. 

A Met-gála a látványos ruhákról és jelmezekről szól. Ehhez mérten nem kevés feltűnő darabot láthattunk már a Metropolitan múzeum vörös szőnyegén, hol egészen pozitív, hol pedig egészen döbbenetes értelemben.

Az egyik legnagyobb kedvencünk az elmúlt évekből Blake Lively 2018-as választása. A lélegzetelállító Versace ruha a hímzéssel, a gyöngyökkel és ezekkel a színekkel az abszolút favoritunk a Met-gálák történetében. Versace ruhát választott Zendaya is, akit a harcos, máglyahalált halt, végül szentté avatott Jean d'Arc inspirált ugyanebben az évben, amikor is a katolicizmus – Heavenly Bodies: Fashion and the Catholic Imagination (Mennyei testek: Divat és a katolikus fantázia) – volt a téma. Ez volt egyébként az egyik leglátványosabb Met-gála, gondoljunk csak Katy Perry szárnyaira, Rihanna pápa ihletésű jelmezére, Sarah Jessica Parker monumentális fejdíszére vagy Cardi B emlékezetes dekoltázsára. Még mindig 2018-ban vagyunk, amikor is Solange Knowles Iris Van Herpen ruhában keltett feltűnést, Cara Delevingne pedig arcdíszével okozott meglepetést.

Kattints a képre, és nézd meg a galériát!

Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8
Forrás: Getty Images
1 / 8

2017-ben Rei Kawakubo divattervező munkássága, a Comme des Garçons volt az este tematikája. A tervezőtől választott ruhát Rihanna és Pharrell felesége, Helen Lasichanh is, nem is csoda, hogy ők voltak a legfeltűnőbb jelenségek. Azért Katy Perryt sem kellett félteni, ezzel a piros Maison Margiela darabbal ő is kitűnt a tömegből. Habár Bella Hadid kevésbé kapcsolódott az este témájához, a rendkívül szexi overall miatt az ő megjelenése is emlékezetes maradt.

Kattints a képre, és nézd meg a galériát!

Forrás: Getty Images
1 / 4
Forrás: Getty Images
1 / 4
Forrás: Getty Images
1 / 4
Forrás: Getty Images
1 / 4
Forrás: Getty Images
1 / 4
Forrás: Getty Images
1 / 4
Forrás: Getty Images
1 / 4
Forrás: Getty Images
1 / 4
Forrás: Getty Images
1 / 4
Forrás: Getty Images
1 / 4
Forrás: Getty Images
1 / 4
Forrás: Getty Images
1 / 4

2016-ban a "Manus x Machina: Fashion In An Age Of Technology" tematikában legtöbben a futurizmus jegyében öltöztek fel, ahogy például Lady Gaga is. De emlékezetes maradt Beyoncé latexruhája és Madonna villantós csipkeruhája, amely magához a témához kevésbé kapcsolódott.

Kattints a képre, és nézd meg a galériát!

Forrás: Getty Images
1 / 3
Forrás: Getty Images
1 / 3
Forrás: Getty Images
1 / 3
Forrás: Getty Images
1 / 3
Forrás: Getty Images
1 / 3
Forrás: Getty Images
1 / 3
Forrás: Getty Images
1 / 3
Forrás: Getty Images
1 / 3
Forrás: Getty Images
1 / 3

2015-ben Kína volt az esemény témája. Ez az év Beyoncé áttetsző ruhájáról maradt igazán emlékezetes, illetve Jennifer Lopez combjáról. Kifejezetten látványos volt Solange Knowles ruhája, és ami a mémgyárokat is beindította, az Rihanna óriási sárga palástja volt, illetve Sarah Jessica Parker fejdísze.

Kattints a képre, és nézd meg a galériát!

Forrás: Getty Images
1 / 5
Forrás: Getty Images
1 / 5
Forrás: Getty Images
1 / 5
Forrás: Getty Images
1 / 5
Forrás: Getty Images
1 / 5
Forrás: Getty Images
1 / 5
Forrás: Getty Images
1 / 5
Forrás: Getty Images
1 / 5
Forrás: Getty Images
1 / 5
Forrás: Getty Images
1 / 5
Forrás: Getty Images
1 / 5
Forrás: Getty Images
1 / 5
Forrás: Getty Images
1 / 5
Forrás: Getty Images
1 / 5
Forrás: Getty Images
1 / 5

A 2019-es Met-gála témáját Andrew Bolton, a Costume Institute kurátora jelentette be. Az este tematikája Susan Sontag: Notes on 'Camp' című, 1964-ben megjelent esszéje köré épül. A camp egyfajta látásmód, kötődik a giccshez, a posztmodernhez, a popkultúrához. Susan Sontag esszéjében a stílus kulcsfontosságú elemeiként a következőket hangsúlyozza ki: ravaszság, könnyelműség, naiv hatásvadászat és a felesleges "sokkoló" elemek. Alig várjuk, hogy milyen ruhakölteményekben ölt majd testet ez az esztétikai jelenség.

Kedvenc ruhadarabunk: a hosszított blézerhttp://www.life.hu/trend/20190429-hosszitott-blezer-tobbfunkcios-ruhadarab.htmlA tavaszi szezonban az egyik kedvenc ruhadarabunk a hosszított blézer. Egyrészt mert rendkívül praktikusan hordható, sokféle szettben és stílusban viselhető. Inspirálódj velünk! TrendOrigoHeti trendjelentés: villantós és királynői estélyi ruhák a Time 100 gálánhttp://www.life.hu/trend/20190426-heti-trendjelentes-szerepel-benne-indya-moore-taylor-swift-naomi-campbell.htmlA hét egyik legjobban várt eseménye a Bosszúállók: Végjáték világpremiere volt, de itt nem ért véget a vörös szőnyeges rendezvények sora. A Time 100 gálán emlékezetes estélyi ruhákat láttunk. Mutatjuk is őket! Trend--A 10 legsikeresebb férfi modell az elmúlt évtizedekbőlhttp://www.life.hu/trend/20190425-a-10-leghiresebb-ferfi-modell-az-elmult-evtizedekbol.htmlMég a legfoglalkoztatottabb férfi modellek sem olyan híresek, mint női társaik, ráadásul nem is keresnek annyit a legnagyobb kampányokkal sem. Hogy ezt az egyenlőtlenséget kissé kisimítsuk, most bemutatjuk, kik azok a férfiak, akik az elmúlt évtizedekben a divat világát uralták. TrendOrigoSzuperhősök stílusa - sztárparádé a Bosszúállók: Végjáték világpremierének vörös szőnyegénhttp://www.life.hu/trend/20190423-bosszuallok-vegjatek-vilagpremier-mustra-a-voros-szonyegrol.htmlHétfőn este Los Angelesben volt a Bosszúállók: Végjáték világpremierje. A szuperhősfilmek rajongói között messiásként várt film április 24-étől a hazai mozikban is megtekinthető. Pillantsunk azonban most ki a Los Angeles-i vörös szőnyegre, ahol természetesen igazi sztárparádé volt. TrendOrigoMicsoda kreativitás! Régi ruháknak ad új életet ez az anyuka - Ezért csináljahttp://www.life.hu/trend/20190416-igy-keszit-regi-ruhakbol-ujakat-sarah-tyau.htmlA ruhaipar az olajipar után a második legszennyezőbb iparág, a globális szén-dioxid-kibocsátás 10 százalékáért felelős. Mi is többször cikkeztünk arról, hogyan lehetne a fast fashion diktálta tempóból és körforgásból kitörni. Erre kínál jó alternatívát a háromgyermekes anyuka, Sarah Tyau is. TrendOrigo5 + 1 természetes hajápoló termék a gyönyörű hajkoronáérthttp://www.life.hu/trend/20190411-natur-termeszetes-hajapolo-termekek-a-csodaszep-hajert.htmlHa fontos számodra, hogy ne vegyszerekkel szépülj, ha szeretnél olyan termékeket használni, amelyekért nem végeznek állatkísérleteket, és amelyek nem tartalmaznak kőolajszármazékokat, illetve mesterséges illat- és színező anyagokat, akkor ezekért a natúr hajápolókért odáig leszel. Csillogó és dús hajkorona természetesen! TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.