hajápolás haj szépségápolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Míg a bőrápolásra egyre több időt fordítanak a nők, a hajápolás sokszor háttérbe szorul. Pedig érdemes rá odafigyelni, hiszen a szép és gondozott hajkorona ugyanúgy a nőiesség része, mint az ápolt bőr. Ennek fényében jó tudni, hogy napi szinten is mennyi bűnt követünk el a hajunk ellen, amelyek egy kis odafigyeléssel mind elkerülhetők lennének.

Tudnivalók a hajmosásról

Nagyon fontos, hogy a mindennapi hajmosást érdemes kerülni. A fejbőrön és a hajon ugyanis természetes olajok vannak, aminek az egyensúlyát jó megtartani. A sok hajmosással teljesen kiszárítod hajadat, miközben egyre több olajat akar termelni a haj. Ez egy ördögi kör, amit csak úgy tudsz megszakítani, ha ritkítod a hajmosást. Három nap mindenképpen maradjon ki két mosás között. Amikor mosod a hajadat, használj a hajad minőségének megfelelő sampont. Lehetőleg keress olyan natúr márkát, ami nem tartalmaz vegyszereket.

Három nap mindenképpen maradjon ki két mosás között Forrás: Thinkstock

Tudnivalók a hajszárításról

A vízes haj nagyon is sérülékeny. Még arra is érdemes vigyázni, hogy hajmosás után ne dörzsöljük erősen a törölközővel, inkább csavarjuk rá pár percre, hogy egy kicsit felszívhassa a hajunkról a vizet. Majd gyengéden töröljük át a hajszárítás előtt. Arra is figyelj, hogy ne tépd a hajkefével a vizes hajadat, mert ez is roncsolhatja. Ne használj hajvasalót sem, amíg teljesen meg nem száradtak a fürtjeid, különben teljesen tönkreteszi a forró vas a hajadat. Hasonló megfontolásból a hajszárítót se állítsd a legmelegebb fokozatra, mert könnyen megégeti, kiszárítja a hajat.

A hajszárítót ne állítsd a legmelegebb fokozatra, mert kiszárítja a hajat Forrás: Thinkstock

Sokkoló hajtrendek! Te kipróbálnád őket?

Felsorolásunkban bemutatjuk a legdurvább hajkreációkat, melyeket alkotóik és viselőik is halálosan komolyan gondolnak. Lássuk hát, hogy jutunk el a színváltó hajfestéktől a felcsatolható férfikontyig. Jöjjenek a legsokkolóbb frizuratrendek!

Tudnivalók a hajápolásról

Tudd, hogy a fodrász a jóbarátod. Ehhez persze érdemes egy profi szalont találni, ahol biztosan jó kezekben vagy. Ne félj az ollótól sem, akkor is ha növeszteni akarod a hajat, azt a 2 centit muszáj néha levágni, különben töredezett lesz a hajad. A hajfestést is érdemes profikra bízni, már csak azért is, mert így biztosan tökéletes lesz a végeredmény, a fodrászatban ráadásul megkapja a hajad azt az ápolást is, amire szükség van a hajkezelések után. A festést azért nem érdemes túlzásba vinni, mert nagyon igénybe veszi a hajat. A hajápoló szerekben is érdemes megtalálni az egyensúlyt, nagy igénybevétel esetén, például gyakori festés, vagy nyári strandolások alkalmával nem szabad elfeledkezni a hajápolókról, de túlzásba sem szabad esni, hiszen a fejbőr és a haj természetes ph-jára is figyelni kell. A természetes hatásért havonta egyszer otthoni hajpakolást érdemes csinálni.

A gyakori festés, vagy nyári strandolások alkalmával nem szabad elfeledkezni a hajápolókról, de túlzásba sem szabad esni Forrás: Thinkstock

Tudnivalók a frizurákról

Főleg a hosszú hajú lányokat érinti ez a kérdés. Manapság ugyanis nagyon divatosak a fonások, és az egyszerű copfokat, kontyokat is imádnivalóak, de jó tudni, hogy a rendszeresen, szorosan összefogott frizura összetöri a hajszálakat. Mindenképpen váltogasd a frizurákat, például ne mindig ugyanott legyen megtörve a hajad a hajgumival. Lehetőleg heti két napot pedig legyen kibontba a hajad, hogy szabadon lélegezhessen.

Másfél évig nem mosott hajat! Ez lett az eredménye

Egy amerikai újságírónő vallott arról, miért állt le a samponnal és egyéb hajápoló termékekkel, és mi történt a hajával másfél évvel az után, hogy utoljára megmosta a haját. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.