Egyik szebb, mint a másik - A 10 legdögösebb modelltesó

modell testvér dögös
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dior 2017-es tavaszi-nyári kampányához egy testvérpárt, Ruth és May Bellt kérték fel. Maria Grazia Chiuri kreatív igazgató szerint nagyon izgalmas, hogy a lányok ennyire hasonlítanak egymásra, ráadásul tökéletes összhang van közöttük. Ennek apropóján most összeszedtük a legbájosabb modelltesókat, akik közül néhányan közös kampányfotózásokat is kaptak.

Bella és Gigi Hadid

Talán a legismertebb modellpár mind közül. Gigi igazi stílusikon, aki évek óta a modellszakmában van, és nemrég Bella is elkötelezte magát a szakma iránt. 2016-ban a Victoria's Secret show-n mindketten szerepet kaptak, amiről elképesztő lelkesedéssel nyilatkoztak. Korábban pedig a V magazinban is együtt fotózták őket.

Bella és Gigi Hadid már több magazin címlapján is együtt szerepelt Forrás: LOVE Magazine, V Magazine

Ruth és May Bell

A 20 éves ikrek annyira keresettek, hogy közös Instagram-oldaluk is van. A lányok egyébként csak hobbiból kezdtek modellkedni, Ruth eredetileg pilóta, May mentőorvos akart lenni, de a tervek később megváltoztak, és a modellkedés lett a legfőbb hivatásuk. Korábban egyébként a Burberrynek pózoltak közösen, most pedig a Dior legújabb kampányában szerepelnek.

Ruth és May Bell a Dior kampányában Forrás: Dior

Cara és Poppy Delevigne

A manapság filmezéssel is foglalkozó Cara, aki az Öngyilkos osztag című moziban is feltűnt, a legnagyobb tervezők kifutóin vonult már végig. Pár évvel idősebb nővére kevésbé híres, pedig ő is dolgozott a Chanelnek és a Louis Vuittonnak.

Cara és Poppy Delevigne között nagyon szoros a testvéri viszony Forrás: Instagram/Poppy Delevigne

Kendall és Kylie Jenner

Kendallnak egészen kicsi kora óta a modellkedés volt az álma. Habár kezdetben sokan kritizálták, hogy csak a népes Instagram-tábora miatt futott be, ami a tervezőknek kiváló reklámfelületet biztosít, Kendall egyre több kampányban és egyre több kifutón is bizonyított. Húga, Kylie nem kifejezetten modell, habár több fotózáson is részt vett, még egy Balmain-kampányban is közösen szerepeltek. A modellkedéstől talán egyre távolabb került, viszont a szépségiparban megtalálta a helyét: Kylie sminktermékeit az egész világon imádják.

Kendall és Kylie Jenner a Topshop kampányában is közösen szerepeltek Forrás: Topshop

Lily és Ruby Aldridge

Valószínűleg csak azért lett híresebb az idősebbik testvér, Lily, mert ő Victoria's Secret-modell is volt. Egyébként hasonlóan nagy nevű divattervezők kampányaiban dolgoztak a lányok, akiknek a bátyjuk, Miles is a divatiparban van, ő ugyanis fotós.

Lily és Ruby Aldridge is nagy nevű divattervezők kampányaiban dolgoztak Forrás: Instagram/Lily Aldridge

Samantha és Danielle Ellsworth

A lányok még viszonylag újak a divatiparban, de Samanthának már megvolt egy olasz Vogue címlap, Danielle pedig a Prada szupermodelljei között kapott helyet egy bemutatón, úgyhogy hamarosan egyre többet fog hallani felőlük a divat iránt érdeklődő közönség.

Samantha és Danielle Ellsworth Forrás: AZ Agency

Langley Fox és Dree Hemingway

Dree a Givenchy kampányában debütált modellként még 2009-ben, ráadásul a Vogue több címlapján is szerepelt már. Húgának, Langley Foxnak az első igazán nagy felkérése egy Marc Jacobs-kampányban volt, majd a New York-i divathéten is több divatbemutatón kapott szerepet. Igazán nagy kampányban azonban közösen még nem szerepeltek.

Langley Fox és Dree Hemingway Fotó: Bjorn Iooss for Free People, Forrás: Instagram/Dree Louise Hemingway

Margaret és Rainey Qualley

Nem akárkikről van szó, a modelltesók ugyanis a csodálatos Andie McDowell lányai, így volt kitől örökölniük szépségüket. A lányok nem elkötelezett hívei a modellkedésnek, Margaretet sokkal jobban érdekli a színészkedés, a The Leftovers című HBO-sorozatban szerepelt. Rainey is több szerepet kapott már, például a Reklámőrültek című sorozatban, de az éneklés sem áll távol tőle.

Margaret és Rainey Qualley már részt vettek egy közös fotózáson a Vanity Fairnek Forrás: Vanity Fair

Anastassia and Jennifer Bianchi

Anastassia és Jennifer ikerpárként látta meg a napvilágot. A lányok messze többek holmi tipikus szépségeknél. Anastassia a modellkedés mellett rövidfilmeket rendez, Jennifer pedig színésznői karrierjére koncentrál, amikor éppen nem fotózáson van.

Anastassia and Jennifer Bianchi Forrás: APM Modell Agency

Simi and Haze Khadra

A 23 éves lányok egypetéjű ikrek. Palesztin származásúak, de Londonban nevelkedtek, majd Dubajban jártak középiskolába. 14 éves korukban egy divathéten szúrták ki a street style szettjüket, és felkapták őket. Befejezve a középiskolát Los Angelesbe költöztek, ahol film- és művészettörténetet tanultak. Közben járták a világot, modellkedtek, de DJ-ként is felléptek fesztiválokon.

Simi and Haze Khadra a modellkedés mellett DJ-ként is fellépnek fesztiválokon Forrás: Instagram/Simi Haze Khadra
Ilyen a tökéletes téli kabát - Szerezd be a leárazásban!http://www.life.hu/trend/20170116-a-tokeletes-teli-kabat-ismervei-szerezd-be-a-learazasban.htmlEgyáltalán nem úgy néz ki, hogy enyhülni akarna az idő, még mindig röpködnek a mínuszok. Ha eddig úgy gondoltad, hogy idén nem ruházol be egy igazán meleg új téli kabátba, akkor ezt most ideje újragondolni. Ráadásul itt vannak a leárazások, így a legjobb áron szerezheted be őket. Íme, néhány tipp, hogy a lehető legjobb fazont válaszd, amiben igazán jól érezd magad és nem is fagysz meg benne. Trend--Susan Sarandon ekkora csalódást még soha nem okozott - Heti stílusmustrahttp://www.life.hu/trend/20170113-heti-stiusmustra-szerepel-benne-susan-sarandon-kylie-jenner-cindy-crawford-michael-keaton.htmlA Golden Globe-gála csodás ruhái után, habár azért ott is voltak kivételek, rossz volt látni a rengeteg rosszul felöltözött celebet. Ezen a héten még Susan Sarandon is nagy csalódást okozott. Mutatjuk a részleteket! Trend--A hónap színe: a letisztult hófehérhttp://www.life.hu/trend/20170112-januar-honap-szine-a-hofeher.htmlEbben a csodálatos hóesésben mi is megkívántuk, hogy magunkra öltsük a tél színét, a hófehéret, a tisztaság, az egyszerűség és a fény jelképét. Hagyd hátra a feketét, és próbáld ki a szikrázó fehéret! TrendThinkstock2017 legütősebb sminktrendjei - Hihetetlen izgalmak a szépségápolás terénhttp://www.life.hu/trend/20170111-2017-legutosebb-sminktrendjei-larion-oscartol.htmlEz az év az újjászületés jegyében telik a sminkek terén is. Elhagyjuk az agyonkontúrozást, a túlrajzolást, helyette kipróbálhatjuk a lélegző bőrt, az extrém fémes színeket és a részegítően borvörös pillákat. TrendThinkstockA legstílusosabb sztárpárok a Golden Globe vörös szőnyegérőlhttp://www.life.hu/trend/20170109-a-golden-globe-legstilusosabb-sztarparjai.htmlA helyi idő szerint hétfőn éjjel tartott Golden Globe-gálára sokan a szerelmükkel, házastársukkal érkeztek. Nézzük, kik voltak a legédesebben turbékoló és legstílusosabb álompárok a vörös szőnyegen. Trend--Kiderült a születésnapos Katalin hercegné szépségtitka! Lesd el te is!http://www.life.hu/trend/20170106-sminkelj-ugy-mint-a-szuletesnapos-katalin-hercegne.htmlKate Middleton az angolok stílusikonja. Kifinomult eleganciájának titka, hogy figyelembe veszi saját színeit (bőr, szem, haj), és a sminkszereit ehhez választja: ezért olyan természetes hatású mindig a megjelenése. Azon kevés híresség közé tartozik, akik maguk készítik el minden alkalomra a sminkjüket. A királynői megjelenéshez próbáld ki Katalin praktikáit! Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.