II. Erzsébet brit királynő kalap születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeptemberben még az Egyesült Királyságban leghosszabb ideje uralkodó koronásfőként ünnepelték II. Erzsébet királynőt, most pedig 90. születésnapja miatt ég lázban a brit monarchia. Mi ezúttal ikonikus kalapkollekciójával emlékezünk meg a nagy napról, és azt a magyar tervezőt is bemutatjuk, aki a királynő egyik kalaposmesterénél dolgozott.

II. Erzsébet 1926. április 21-én született, de akkor még senki nem gondolta, hogy egyszer az ő fejére kerül a korona. Miután néhai nagybátyja, VIII. Eduárd egy elvált amerikai asszony kedvéért lemondott a trónról, Erzsébet édesapja, IV. György király került trónra, halálával pedig lánya követte őt a jogutódlási sorban.

Forrás: AFP

Habár már csak jelképes szerepük van Nagy-Britannia történelmének alakulásában, az alattvalók ragaszkodnak a királyi családhoz. Mi sem mutatja ezt jobban, mint György herceg és Sarolta hercegné körüli felhajtás és a II. Erzsébet iránti rajongás. A leghíresebb királyi család feje többek között öltözködésével lopta be magát az emberek szívébe. A színek és a kalapok királynője mindig stílusos, mindig tudja, hogyan kell viselkedni, és mindig magasztos, tiszteletet parancsoló a megjelenése.

A kalapok királynője

A királyi önéletrajzíró, Robert Lacey szerint az elmúlt 50 évben legalább 5000 kalapot láthattunk a királynő fején. A kalapok iránti szenvedélye nem pusztán egy hóbort: „A kalapok nagyon fontos elemei a monarchia öltözködésének. Amikor a királynőn kalap van, az egyféle koronahelyettesítő" – mesélte Robert Lacey. „Kevés olyan darabja van, amit csak egyszer viselt, kedvenceit 20-30 alkalommal is felveszi" – mondja az udvar főkalaposa, Philip Somerville. A királynőnek természetesen a leghíresebb kalaposmesterek dolgoznak, Philip Somerville mellett Frederick Fox és Rachel Trevor Morgan.

"Amikor a királynőn kalap van, az egyféle koronahelyettesítő" Forrás: AFP

A Masamod tervezőjét, Erdei Ildikó Virágot faggattuk, aki II. Erzsébet királynő egyik kalaposmesterénél dolgozott.

Mit jelent a brit kultúrában a kalap, miért olyan fontos kiegészítő ez a királyi családban?

Az elegáns megjelenés egyik elengedhetetlen kiegészítője a kalap, aminek a viselete Angliában évszázadok óta nemcsak hagyomány, hanem az udvari etikett egyik alapvető szabálya is.

Forrás: AFP

Te miért döntöttél éppen a kalaptervezés mellett?

Nagyon érdekesnek és izgalmasnak találtam a kalapkészítést, ösztönös vonzódást éreztem a kalapok iránt, és az is ösztönzőleg hatott rám, hogy egy kihalófélben lévő szakmáról van szó.

Hogyan kerültél ki a Kensington and Chelsea College-ba?

Az angliai iskola mellett az után döntöttem, hogy Magyarországon semmilyen képzést nem találtam. A Kensington and Chelsea College-ba ösztöndíjjal kerültem, miután részt vettem a felvételi beszélgetésen. Nagyon sokat köszönhetek ennek a különleges tapasztalatnak.

Forrás: AFP

II. Erzsébet királyné egyik kedvenc tervezőjénél, Philip Somerville-nél is dolgoztál. Milyen volt ott a munka?

Nagyon érdekes volt egy klasszikus, arisztokrata vendégkörrel bíró szalon életébe belelátni. Nagyon szerettem ezt az időszakot, mindemellett nem volt könnyű megfelelni a különlegesen magas szakmai elvárásoknak.

Milyen irányelvek alapján készítik II. Erzsébet kalapjait?

Minden alkalommal közösen egyeztetnek a királynőt öltöztető tervezőkkel. Általában a konzervatív, klasszikus formákat részesítik előnyben, hiszen az általa viselt ruhák, kosztümök már eleve meghatározzák a kiegészítők stílusát. Az egyéni kéréseket általában a személyi stylistokkal való egyeztetést után továbbították a szalonnak, de azt biztosan tudom, hogy vannak színek, amiket nagyon kedvel, ilyen például a lime-zöld.

Forrás: AFP

Hogyan jellemeznéd az általad készített darabokat?

Próbálok friss és újszerű módon gondolkodni a kalaptervezést illetően. Keresem a kihívásokat, szinte állandó jelleggel új formák, minták és színkombinációk járnak a fejemben. Folytonos és szándékos kísérletezés jellemzi a tervezés és készítés fázisait, ami nagyban meghatározza az általam tervezett kalapok stílusát és formai világát.

Erdei Ildikó Virág kalapcsodái Forrás: Facebook/Virág Ildikó Erdei Hats

Magyarországon keresik a kalapjaidat? Egyáltalán hordanak a magyar nők kalapot?

Egyre többen érdeklődnek, sok egyéni megrendelést teljesítek, és szerencsére nem csak női vásárlók keresik az általam tervezett kiegészítőket.

/1604/Soha_201645145925

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.