Eljött a közösségi média modelljeinek aranykora – tényleg van helyük a divatszakmában?

Forrás: AFP/Valery Hache -
Gigi Hadid Mihalik Enikő Kendall Jenner Kajcsi Csaba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az utóbbi időben Kendall Jenner és kebelbarátnői elárasztották a kifutókat és a címlapokat, mondhatni, a csapból is ők folynak. Hol vannak azok a modellek, akik nem azért lesznek szakmai berkekben ismertek, mert világsztár a papájuk, vagy egy filmsztárral kavartak néhány pillanatig? Túlságosan rosszmájúak lennénk? Felkerestük Kajdi Csabát, az egyik legnagyobb hazai modellügynökség vezetőjét – aki egyébként Mihalik Enikőt is felfedezte –, és arra kértük, mondja el véleményét a modellvilág mai helyzetéről. 

Mostanában a csapból is Kendall Jenner folyik, aki nyilván a nővére miatt lett híres. Tényleg ma ő az ideális modell?

Az tény, hogy Kendall megfelel a jelenlegi trendeknek, és az adottságai is tökéletesek. Vékony, hosszú, magas lány (179 cm - a szerk.), bár szerintem nem kimagaslóan különleges. A szakmában sokkal érdekesebb modellek is dolgoznak, jóval többet is akár. Mindenképpen sokat számít az a családi háttér, amivel rendelkezik, és ez automatikusan emeli Kendallt a celebek körébe. Ami a jelenlegi divatvilág egyik alappillére marketing szempontból, az a közösségi média. Kendallnak közel 30 millió követője van csak az Instagramon, ami a klienseknek, a divatcégeknek egy aranybánya. Csak egyetlen képfeltöltés az egyik tervező ruhájában, és már emelkednek is az eladási kvóták.

Kendall Jenner Forrás: AFP/Valery Hache

Mi a helyzet Gigi Hadiddal? Ő gyermekmodellként kezdte, szóval jó ideje ott van a szakmában...

Úgy gondolom, Gigi Hadid története is hasonló Kendalléhoz: egy olyan családba született, ahonnan egyenes út vezetett a hírnév felé, a kérdés persze csak az volt, hogy hogyan. Adott a gyönyörű külső, a különleges arc, a 178 centis magasság. Manapság már létrejött több ügynökségnél a „social media models” kategória, szerintem Gigi is és barátnője, Kendall Jenner is ide tartozik, nem a klasszikus modellek közé.

/1501/Gigi_2015122133847

Ott vannak még a Baldwin lányok, Ireland és Hailey. Róluk mi a véleményed?

A Baldwin lányok leginkább abban különbözhetnek a fent felsorolt hölgyektől, hogy ők egyszer-kétszer lépkedtek valamelyik divattervező kifutóján, illetve a családi háttérrel járó hírnévnek köszönhetően ők is bekerültek a social media modellek közé, de nem hiszem, hogy akkora karriert futnának be, mint Gigi vagy Kendall.

Hailey és Ireland Baldwin Forrás: AFP

Georgia May Jagger többek között kozmetikai márkák arca, az apja világsztár. Szerinted ő melyik kategória?

Georgia (Mick Jagger lánya - a szerk.) ott volt az elsők között, akik világsztár szüleiknek köszönhetően lettek híresek, viszont ő tényleg úgy kezdte a karrierjét, mint mindegyik más, klasszikus modell: tesztfotózásokkal, gyakorlással. Természetesen beletartozik, hogy azért is szerepel különböző nagy cégek kampányaiban, mert hírnevével bevonzza a vásárlókat, viszont hozzátartozik, hogy nagyon különleges arca van, és személyiségével is le tudja nyűgözni az embereket.

Georgia May Jagger Forrás: AFP/Dimitrios Kambouris

Mennyit jósolsz ezeknek a sztármodelleknek? Van jövőjük, vagy most csak felkapták őket, és ez mindössze rövid ideig fog tartani?

Az elmúlt években egy nagyon érdekes tendenciát figyelhetünk meg a közösségi médiának köszönhetően. Nem csak a sztármodelleknél kezdtek a cégek koncentrálni a lányok Instagram-követőire, hanem a kevésbé ismert modelleknél is az az első kérdés egy castingon, hogy hány követője van. Így egy cég még több emberhez tud eljutni, a marketing pedig komoly hangsúlyt fektet a közösségi médiára. Szerintem itt már nem feltétlenül a lányok teljesítménye fontos, sokkal inkább a médiája, ismertsége. Egy modell, ha egymillió követője van, szinte automatikusan kap meg munkákat.

Emellett a modellügynökségek tudatosan építik a lányok Instagram-profilját. Ha egy modell esetleg nem születik olyan családba, mint Jagger, Kardashian vagy a Baldwin lányok, akkor az is elég, ha "randizik" egy világsztárral. Nézzük csak meg Gisele Bündchent vagy Bar Refaelit. Mindkettő akkor robbant be a köztudatba, amikor Leonardo DiCaprióval járt együtt.

Leonardo DiCaprio és Gisele Bundchen Forrás: AFP/Jeff Haynes

Hogy mennyi idejük van a szakmában? Ezt azért nem lehet megjósolni, mert manapság az internet és a közösségi média jóvoltából a topmodellek, sztármodellek évente cserélődnek. Már nagyon ritka egy új Kate Moss, Naomi Campbell.

Szerinted ma, 2015-ben elkerülhetetlen, hogy a modellek kicsit celebek is legyenek, vagy lehet ezt másként is csinálni?

Meglátásom szerint a modellvilág aranykora a 90-es évek voltak. Ekkor a modellek nem celebek, hanem igazi világsztárok voltak, olyanok, mint Michael Jackson, Madonna, Prince vagy Tom Cruise. Ez mára részben megváltozott. A 2000-es években az volt a tendencia, hogy a világmárkák színészekkel reklámozták a termékeiket, de ez mostanság már kezd lecsengeni. A közösségi médiának köszönhetően a modellek ismét kezdenek visszakerülni a sztárvilágba, de ehhez minden esetben egy olyan személyiségre van szükség, ami extrovertált és elég érdekes ahhoz, hogy a média foglalkozzon vele.

Kik azok a külföldi és magyar lányok, akik szerinted most tényleg nagyon keresettek? Vannak esetleg olyan magyar modellek, aki még kezdők, de szerinted sokat elérnek még a szakmában?

Számomra a jelenlegi magyar topmodellek elsősorban Mihalik Enikő, Palvin Barbara, Axente Vanessa, Szikszai Johanna.

Palvin Barbara és Mihalik Enikő Forrás: AFP

Axente Vanessa és Szikszai Johanna Forrás: AFP, visagemodels.hu

Ügynökségünktől kiemelném a jövő nagy reménységeit, akikben nagyon hiszünk: a teljesség igénye nélkül megemlíteném Elter Violettát, Szőke Kingát és Esti Laurát. Azt gondolom, hogy a jövőben még nagyon sokat fogunk hallani ezekről a lányokról, de természetesen ez nemcsak az ügynökségen, hanem leginkább a lányokon múlik.

Elter Violetta, Szőke Kinga és Esti Laura Forrás: visagemodels.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.