Sütő Enikő: közel a hatvanhoz is elképesztően dögös

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
dögös Sütő Enikő Születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sütő Enikő közeledik a hatvanhoz, de olyan fiatalos és fitt, hogy simán letagadhatna legalább 10 évet! A modell ma töltötte be az 57. életévét, és bombaformában van!

Annak ellenére, hogy Sütő Enikőnek nem volt könnyű élete, úgy tűnik, az évek mégsem viselték meg őt annyira. Korábban megosztotta már azokat a megpróbáltatásokat, amiken keresztülment, beszélt 11 vetéléséről is, ami érthető módon rendkívül megviselte.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Hiába van már közel 40 éve annak, hogy a legszebb nővé választották az olvasók, most is legalább olyan gyönyörű, mint amilyen 1979-ben volt. Valahogy Sütő Enikőn nem fognak az évek, lehet ez az életfelfogása miatt is. A modell ugyanis úgy véli, hogy a megbocsátás mindennél fontosabb. Dacára a három sikertelen házasságának és annak, hogy az anyaság az ő sorsában nem volt benne, hiába akarta, Sütő Enikőnek mindig sikerült megtalálnia életében a boldogságot, talán ez tartja olyan fiatalon!

Benedek Tibor: „Szeretnénk dobogón állni az olimpián"http://www.life.hu/sztarok/20160726-benedek-tibort-a-ferfi-vizilabda-valogatott-szovetsegi-kapitanyat-az-olimpiai-elotti-utolso-edzesen.htmlA magyar vízilabda-válogatott olimpia előtti utolsó edzésén jártunk, ahol megcsodálhattuk a fiúk felsőtestét a medence szélén állva, majd diétáról, a család hiányáról és a Zika-vírusról faggattuk őket. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoGáspár Evelin őrültszexi kék ajkakkal bulizotthttp://www.life.hu/sztarok/20160727-gaspar-virag-szuletesnapjan-gaspar-evelin-kek-szinu-ajkakkal-bulizott.htmlA Gáspár család legfiatalabb tagjának hatalmas bulija volt: Virág betöltötte a 14. életévét, tiszteletére hatalmas dínomdánomot csaptak a szerettei. Nővére kék szájakkal ünnepelte őt.TV + SztárokOrigoCsapó! Így forgat Vajna Tímea a Duna közepénhttp://www.life.hu/sztarok/20160727-igy-fest-vajna-timi-andy-vajna-neje-a-duna-kozepen-a-pappa-pianak-a-forgatasan.htmlMár javában zajlanak Csupó Gábor legújabb filmjének, a Pappa Piának a forgatásai a fővárosban. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a produkcióban a nézők Vajna Tímeát is láthatják majd egy rövid jelenet erejéig. TV + SztárokOrigoDemcsák Zsuzsa kínos kérdést tett fel a gyászoló Apáti Bencénekhttp://www.life.hu/sztarok/20160727-demcsak-zsuzsa-kinos-kerdest-tett-fel-a-gyaszolo-aapati-bencenek-direkt-vagytok-feketeben.htmlKellemetlen szituációba hozta magát Demcsák Zsuzsa, aki nagyon úgy tűnik, hogy nem volt tisztában azzal, milyen szörnyű időszakot él át beszélgetővendége. Apáti Bence néhány nappal ezelőtt temette el édesapját. TV + SztárokOrigoDurva videó: Justin Timberlake hatalmas pofont kapott egy rajongójától http://www.life.hu/sztarok/20160726-justin-timberlake-jobb-oldalrol-valaki-arcon-utotte-a-sztar-nagyon-megijedt.htmlAz amerikai énekes szinte ledöbbent, amikor a férfi pofon vágta. A rendőrség már elkapta a támadót. TV + SztárokOrigoDemcsák Zsuzsát a külseje miatt érték hátrányok?http://www.life.hu/sztarok/20160726-demcsak-zsuzsa-meg-kellett-kuzdenie-a-sztereotipiaval-a-musorvezeto-kitalalt.htmlA műsorvezetőt korábban több támadás is érte, ma már viszont nem foglalkozik az őt ért megjegyzésekkel. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.