Édes élet Toszkánában: Hamarosan jön a 2. évad

Forrás: Marton Adrienn -
gasztronómia Toszkána Édes élet Toszkánában Marton Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavaly az a megtiszteltetés ért, hogy a LifeTv-n én lehettem az Édes élet Toszkánában című műsor háziasszonya. Ez egy tíz epizódból álló, utazással és gasztronómiával kapcsolatos műsor, ahol a két igazi, nagy szerelmem, az olasz kultúra felfedezése és a főzés állt a főszerepben. Álmodni sem mertem volna, de olyannyira sikeres volt az első évad, hogy idén újra felkértek és szeptemberben ismét bejárhattam a csodás Toszkána mesés tájait.

Már az első évadban is olyan helyekre látogattam el, ahová magánemberként biztosan nem juthattam volna el. A mostani forgatás során is számos különleges helyszínen voltunk, amelyeket egészen biztos, hogy sosem felejtek el. Például a Cinque Terrénél is jártunk, aminek jelentése „öt föld" és itt található Olaszország 5 legszebb falva is, melyeket az UNESCO a világörökségek közé sorolt. Ezek javarészt halászfalvak, és elképesztő szépségükről már rengeteg fotót készítettek az oda utazó turisták.
Gasztroműsor lévén felfedeztük Larit, ahol a Martelli család tésztakészítő gyárában leshettük el a tésztakészítés fortélyait. Több generáció óta űzik ezt az ősi és megbecsült szakmát a családtagok, és mennyei „pasták" kerülnek ki a kezeik alól.

Édes élet Toszkánában: Hamarosan jön a 2. évad Marton Adrienn-nel Forrás: Marton Adrienn

Voltunk például Sienában is, ahol a panfortekészítésbe nyertünk egy kis betekintést. Ez egy nagyon híres olasz desszert, amelynek múltja az 1000-es évekig nyúlik vissza. Mézes, ragacsos, mandulás finomság, amelyet magokkal sütnek meg, és leginkább a karácsonyi asztal legédesebb ételeként fogyasztanak.

Természetesen az olasz piacokat is meglátogattuk, hogy a helyi alapanyagokat is tüzetesen szemügyre vegyük. Tengeri herkentyűket kóstoltunk, sőt a trippa néven ismert ételüket is teszteltük, amelyet mi pacalként ismerünk. Az olaszok gombával, spenóttal és chilivel keverik össze, és akár reggelire is szívesen fogyasztják, szendvicsként. Számomra kicsit bizarr volt, de azért jól álltam a sarat.

Számos különleges helyszínen járt, természetesen az olasz piacokat is meglátogatta Forrás: Marton Adrienn

Ezenkívül egy sörgyárat is megnéztünk, illetve megismerhettük Mirkót, a híres fagyikészítő mestert, aki elárulta, hogy szinte bármiből képes jeges finomságot varázsolni. Csinált már szardellásat, kurkumásat, sőt tonhalasat is. A legnagyobb siker mostanában a lime-os, kurkumás, mézes fagyija, amelyet mi is megkóstoltunk, és tényleg elképesztően finom volt.

Az ott töltött napok alatt igyekeztünk felvenni a helyiek ritmusát, és kicsit átérezni az igazi, itáliai életérzést. Például megfigyeltem, hogy az olasz nők karcsúságának titka abban rejlik, hogy bár kalóriadús ételeket esznek ők is, mindig odafigyelnek a mértéktartásra.

Marton Adrienn az utazások során egy sörgyárba is ellátogatott Forrás: Marton Adrienn

A kellemes időnek hála a tengerben is megmártóztunk, ami teljessé tette az egész utazást. A stáb, az egész csapat nagyon kedves, így szuperül éreztük magunkat végig. Úgy gondolom, nagyon izgalmasra és érdekesre sikerült a második évad is, alig várom, hogy nektek is megmutassuk majd!

Édes élet Toszkánában

Premier: május 11., 16:30 LifeTv

Ez után 7 héten át minden szombaton 16:30-kor a LifeTv-n.

A sorozat egyes részei:

A nagy toszkán ebéd – premier május 11-én

Cinquterre, ahol fenékig pesztó az élet – premier május 18-án

Firenze ízei – premier május 25-én

Toszkána nagy romantikusa: Lucca – premier június 1-jén

Chianti – Itália ízes büszkesége – premier június 8-án

Siena csodái, a panforte receptje – premier június 15-én

Az olasz tészta titka – premier június 22-én

Az olaszok királya, a porcini és a sörgyártás titkai – premier június 29-én

Érdekességek a gofriról a világnap alkalmából http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20190301-gofri-erdekessegek.htmlA gofri egyike azon desszerteknek, amit szinte mindenki szeret. A feltéteknek, az önteteknek csak a fantázia szabhat határt. Március 25-én pedig ennek a finom édességnek ünneplik a napját világszerte. Ebből a jeles alkalomból hoztam nektek 6 érdekességet az imádott gofriról. Privát séfOrigoFarsangi hagyományokhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20190301-farsangi-hagyomanyok-farsangi-fank-recept.htmlFarsangnak a vízkereszttől húshagyókeddig, vagyis a nagyböjt kezdetéig tartó időszakot nevezzük. Ilyenkor eljön a nagy lakomák, bálok, mulatságok ideje, amelyet már az óvodákban és iskolákban is rendszerint megtartanak, a gyermekek legnagyobb örömére. Privát séfOrigoÍme, Marton Adrienn szépségrituáléja nőnap alkalmábólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20190301-marton-adrienn-szepsegritualeja-nonap-alkalmabol.htmlA női szépség, a fiatalság megőrzésének titka régóta foglalkoztatja az embereket. Minden kornak megvolt a maga szépségideálja, amelyhez különféle, olykor szokatlan praktikákkal próbáltak közelebb kerülni. Nőnap alkalmából egy összeállítást hoztam nektek ezekből. Privát séfOrigoMarton Adrienn a Valentin-naprólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20190130-marton-adrienn-a-valentinnaprol-recepttel.htmlA Valentin-nap itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, de az igazi őrület természetesen inkább az Egyesült Államokra jellemző. Nagyon komolyan veszik ezt az ünnepet, így számos hagyomány alakult ki ezzel a nappal kapcsolatban. Milyen az ünnep a tengerentúlon, és milyen nálunk? Privát séfOrigoÍme, az idei év gasztrotrendjeihttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20190130-az-idei-ev-gasztrotrendjei.htmlA gasztronómiai trendek szinte évente változnak és jelentős részben befolyásolják a helyi szokások is. Kicsit körülnéztem, hogy milyen jóslatokba bocsátkoztak az idei évre nézve a szakértők, és mik lesznek azok a trendek, amelyek meghatározzák az idei gasztrokultúrát. Privát séfOrigoA disznóvágás története a kezdetektől napjainkighttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20190117-a-disznovagas-tortenete-a-kezdetektol.htmlA disznóvágás, a disznótor a magyar kultúra szerves részét képezi már évszázadok óta. A téli időszakban szerte az országban hódolnak ennek a régi hagyománynak. A mondás szerint azért télen vágnak disznót, mert ilyenkor nem romlik el a hús, és nem savanyodik meg a menyasszony sem. Egy igazi vidéki disznóvágás kemény munka, és az egész család kiveszi belőle a részét. Privát séfOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.