Íme, Marton Adrienn szépségrituáléja nőnap alkalmából

privát séf szépség rituálé nőnap Marton Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A női szépség, a fiatalság megőrzésének titka régóta foglalkoztatja az embereket. Minden kornak megvolt a maga szépségideálja, amelyhez különféle, olykor szokatlan praktikákkal próbáltak közelebb kerülni. Nőnap alkalmából egy összeállítást hoztam nektek ezekből.

Nagyanyáink idejében sem volt hiány a kozmetikumokból, ám akkoriban inkább a természetességen volt a hangsúly. Azt vallották, hogy az arcbőrnek nem kell más, mint a víz és a legjobb, ha hideg vizet használunk. Ezután általában valami gyógynövényes arcpakolást vagy arckrémet használtak, csupa természetes összetevőből.

Nagyanyáink idejében csupa természetes összetevőből készült arcpakolást vagy arckrémet használtak Forrás: Shutterstock

Az arcuk szépségének megőrzése céljából például sokan selyem- vagy szaténpárnán aludtak, hiszen ez puha, így nem bántja és nem is gyűri össze a bőrt. A haj sem akad bele, így nem gubancolódik össze vagy töredezik el.

A szemöldökük formázására vagy a szemhéjuk kifestésére sokan szénport használtak, hiszen abban az időben kevés sminktermék volt elérhető. A hajukat minden este gondosan befonták, ettől nemcsak csodálatos hullámokban pompázott a frizurájuk, de így óvták meg a fürtjeiket a töredezéstől és a gubancolódástól.

Gyors megoldás az élesztős pakolás, amelyhez szinte minden hozzávalót megtaláltok a konyhában Forrás: Marton Adrienn

A körmök csodaszere pedig a citrom volt, amivel hetente megdörzsölték a körmeiket. A citromlé ugyanis nemcsak fehéríti a körmöket, de a körömágyat is felpuhítja, így ápolt kezeket biztosít.
Manapság végeláthatatlan a különféle kozmetikai kezelések sora, de a nagymamáink házi tippjeit sokan ma is használják, ahogyan én is. Az egyik kedvenc arcpakolásomhoz szinte minden hozzávalót megtaláltok a konyhában, így érdemes kipróbálnotok.

Tipp a szép bőrért

1 fél élesztőkockát összekeverek 1 db tojás sárgájával, 1 evőkanál mézzel és 1 evőkanál sárgabarackmagolajjal. Ezután felteszem az arcomra és kb. 10 percig rajta hagyom, majd langyos vízzel lemosom. Az élesztő tele van B-vitaminnal, a méz tisztít, fertőtlenít és ápol, a sárgabarackmagolaj pedig intenzíven hidratál. Gyors megoldás egy rohanós nap végén, hogy új erőre kapjon a bőrötök.

A női szépségápolás tehát nemcsak ma, hanem régen is hangsúlyos szerepet kapott a mindennapokban. Mindenkinek megvan a maga praktikája, trükkje a szépség megőrzésére vagy éppen mindenki őriz egy szuper tippet, amit még a nagymamájától tanult.

8 érdekes étkezési szokás a nagyvilágbólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20190130-erdekes-etkezesi-szokasok-a-nagyvilagbol.htmlMinden országnak megvannak a saját kis különlegességei, és ez az ételek terén sincsen másként. Összegyűjtöttem 8 érdekességet a különféle országok étkezési szokásaival kapcsolatban. Privát séfOrigoMarton Adrienn a Valentin-naprólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20190130-marton-adrienn-a-valentinnaprol-recepttel.htmlA Valentin-nap itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, de az igazi őrület természetesen inkább az Egyesült Államokra jellemző. Nagyon komolyan veszik ezt az ünnepet, így számos hagyomány alakult ki ezzel a nappal kapcsolatban. Milyen az ünnep a tengerentúlon, és milyen nálunk? Privát séfOrigoBizarr ételek a nagyvilágbólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20190130-bizarr-etelek-a-nagyvilagbol-marton-adrienn-szerint.htmlA világ sokszínű hely, ahol a kultúrák, az emberek és persze az ételek változatossága kontinensenként is szembeötlő. Az extrém, meghökkentő fogások sok országban megtalálhatóak, így készítettem nektek egy szubjektív listát arról, hogy számomra melyek ezek közül a legérdekesebbek. Privát séfOrigoA disznóvágás története a kezdetektől napjainkighttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20190117-a-disznovagas-tortenete-a-kezdetektol.htmlA disznóvágás, a disznótor a magyar kultúra szerves részét képezi már évszázadok óta. A téli időszakban szerte az országban hódolnak ennek a régi hagyománynak. A mondás szerint azért télen vágnak disznót, mert ilyenkor nem romlik el a hús, és nem savanyodik meg a menyasszony sem. Egy igazi vidéki disznóvágás kemény munka, és az egész család kiveszi belőle a részét. Privát séfOrigoMarton Adrienn: ilyen egy igazi hagyományos karácsonyi menüsorhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20181203-karacsonyi-etelek-itthon-marton-adrienn-konyhajabol-recepttel.htmlA tökéletes karácsonyi menü szerintem mindenkinek mást jelent, de azért itthon is megvannak azok a hagyományok vagy éppen aktuális trendek, amelyek alapján összeállítjuk az ünnepi asztal ételeit. Készítettem nektek egy listát arról, szerintem melyek a legtrendibb karácsonyi fogások, és hoztam is pár különleges receptet, amiből inspirálódhattok az ünnepekkor. Privát séfOrigoReggelik a világ különböző pontjainhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20181017-reggelik-a-vilag-kulonbozo-pontjan.htmlSokan úgy tartják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Én is ezeket az elveket vallom, éppen ezért igyekszem egészséges és változatos finomságokat készíteni a családomnak. Szeretek kísérletezni, új recepteket kipróbálni, így körbenéztem a világ más tájain, hogyan is kezdik a napot az emberek. Van, ahol teljesen hétköznapi, míg másutt egészen szokatlan és érdekes ételek kerülnek az asztalra. Na lássuk, hogyan reggeliznek a különböző országokban! Privát séfOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.