farsang recept fánk hagyomány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Farsangnak a vízkereszttől húshagyókeddig, vagyis a nagyböjt kezdetéig tartó időszakot nevezzük. Ilyenkor eljön a nagy lakomák, bálok, mulatságok ideje, amelyet már az óvodákban és iskolákban is rendszerint megtartanak, a gyermekek legnagyobb örömére.

A farsang a tavaszvárás ősi örömünnepe, azt azonban kevesen tudják, hogy hajdanán a hazai szokások szerint a párválasztás időszakának számított, sőt azelőtt házasságkötési és menyegzői szezonnak is nevezték, hiszen az ezt követő nagyböjt alatt tilos volt esküvőt tartani. A különféle bálok pedig remek ürügyül szolgáltak arra, hogy mindenki elhívhassa a számára kedves személyt a jövőbeni kapcsolat reményében.

Marton Adrienn gyermekeivel farsangi jelmezben Forrás: Marton Adrienn

Ilyenkor gyakoriak voltak a különféle jelmezekkel, maszkokkal előadott játékok is, ahol a jelszó az volt, hogy a „feje tetejére áll a világ". Sok gúnyos, csipkelődő előadást tartottak, ahol a pártában maradt, úgynevezett vénlányokat figurázták ki.

A maszkabálok, álarcosbálok már Mátyás király idejében is jelen voltak, ám akkoriban a nagypolgárok nívós eseményeinek számítottak. Manapság már mindenki ünnepli a farsangot, de a fényűző bálok ugyanúgy megmaradtak, gondoljunk csak a bécsi és a pesti operabálra, vagy az Anna-bálra.
A farsang a nagyböjtöt megelőző időszak, így a húsosabb ételek fogyasztása ilyenkor kötelező eleme volt a mulatságoknak. A farsangi részeges csirke, a konyakos kacsasült vagy éppen a kocsonya szinte minden háznál ismert fogás volt ilyenkor. Na meg persze az elmaradhatatlan farsangi fánk, amire mindenkinek megvan a jól bevált receptje, így nekem is.

Farsangi fánk Marton Adrienn konyhájából Forrás: Marton Adrienn

Édesburgonyás fánk, édes és sós feltéttel

Hozzávalók:
Fánk: 5 nagy tojás
120 ml kókusztej
130 g édesburgonya-püré
120 ml juharszirup
50 g kókuszzsír – olvasztott
1 tk. vaníliakivonat vagy vaníliarúd kikapart belseje
100 g mandulaliszt
60 g kókuszliszt
1 tk. szódabikarbóna
2 tk. mézeskalács-fűszerkeverék
¼ tk. tengeri só
Étcsokiöntet: 40 g étcsoki – összevágva és olvasztva
1,5 tk. kókuszzsír – olvasztott
1 tk. méz
Juharszirupos-baconös öntet: 1 ek. kókuszzsír
1 ek. kókuszzsír
1 ek. nyers kakaóvaj – (helyettesíthető mogyoróvajjal)
2,5 tk. hideg juharszirup
fél tk. vaníliakivonat, vaníliarúd kikapart belseje
¼ tk. fahéj
1 szelet bacon – ropogósra sütve, apró kockákra vágva

Lépésről lépésre:

Fánkkészítés – Melegítsük elő a sütőt 175 °C-fokra. Olajozzunk ki egy 12-es vagy 2 db 6-os fánksütő tepsit. Egy turmixgépben keverjük össze a tojásokat, a kókusztejet, az édesburgonya-pürét (lásd alul a megjegyzésben), a kókuszzsírt, a juharszirupot és a vaníliát, amíg habos lesz, kb. 15 mp-ig.
Adjuk hozzá a száraz hozzávalókat, és turmixoljuk kb. 10 mp-ig alacsony fordulatszámon, majd még 20 mp-ig magas fordulatszámon.
Töltsük a tésztát a tepsibe, 2/3 részig töltve a fánkformákat. Süssük 20 percig, majd hagyjuk kihűlni 10 percig. Óvatosan szedjük ki a fánkokat a tepsiből, majd hagyjuk őket teljesen kihűlni egy rácson.
Csokiöntet: Egy alacsony falú tálba tegyük bele a hozzávalókat, és keverjük simára. A fánkok tetejét mártsuk bele az öntetbe, majd finoman fordítsuk vissza, hogy lecsorogjon a felesleg. Pihentessük a fánkokat a rácson 5 percig, majd tegyük hűtőbe még 15 percre, amíg megszilárdul az öntet. Kókuszreszelékkel a végén megszórhatjuk.
Juharszirupos – baconös öntet: A kakaóvajat/mogyoróvajat gőz fölött olvasszuk meg. Amikor teljesen elolvadt, vegyük le a gőzről, és keverjük bele a kókuszolajat. Adjuk hozzá a hideg juharszirupot, a vaníliát és a fahéjat, majd keverjük simára. A fánkok tetejét mártsuk bele az öntetbe, majd finoman fordítsuk vissza, hogy lecsorogjon a felesleg. Helyezzük a fánkokat a rácsra, és szórjuk meg bacondarabokkal. Szobahőmérsékleten pihentessük 5 percig, majd tegyük hűtőbe még 15-20 percre, amíg megszilárdul az öntet.
Megjegyzés:
Az édesburgonyát forró, enyhén lobogó vízben főzzük meg héjastól, majd várjuk meg, míg lehűl egy kicsit, húzzuk le a héját, és pürésítsük. (Én turmixgépben pürésítettem, egy kis kókusztejet hozzáadva.)

Van azonban egy messze földön híres magyar népszokás, ami szintén ehhez a szakaszhoz köthető, mégpedig a mohácsi busójárás. Valószínűleg a Mohács környékére betelepült, balkáni eredetű népek hozták magukkal ezt a hagyományt, ahol az ijesztő jelmezek és maszkok a tél elűzésére szolgálnak. Azonban egy legenda is kering a busójárásról, miszerint a beöltözött őslakosok az éj leple alatt, csónakokkal hajóztak a Dunán, és elzavarták a Mohácsot megszálló törököket, akik a rémisztő maszkoknak hála el is menekültek a városból.

Busójárás Mohácson Forrás: Margitay Klára/Life.hu

A mohácsi busójárás 2012 óta hungarikumnak számít, sőt igazi turisztikai élménnyé nőtte ki magát. Minden évben több ezren látogatják meg Mohácsot, hogy élőben is részesei lehessenek ennek a kissé rémisztő, de annál érdekesebb néphagyománynak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.