Peller Mariann: Az ember tudata pár héttel a fizikai élete vége előtt kitágul, jönnek az információk

Forrás: Shutterstock -
halál Peller Mariann ezoteria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Németh Kristóf egy gyönyörű, megható történetet mesélt el az édesapjáról, akivel már-már legendásan szoros, szeretetteli volt a kapcsolata. Sőt azt mondja, ez a szeretetszál nem szakadt el azzal, hogy édesapja már nincs vele, legalábbis nem fizikai testben. Amikor az apukája már több, súlyos betegséggel küzdött, és kórházban volt, egyik nap így szólt a fiához: Kristófkám, hozd már be holnapra az útlevelemet! Kristóf visszakérdezett: miért kell az neked, apa? Az édesapja azt felelte, hogy látta, hogy ki van írva a gépe, holnap hajnalban indul. És valóban, másnap hajnalban eltávozott az élők sorából.

Számomra sem volt ismeretlen ez a történet, mégpedig azért nem, mert a nagypapám, édesapám apukája is kórházban töltötte az utolsó napjait. Amikor az édesapám bement hozzá, hogy meglátogassa, így szólt hozzá: Hanzikám, hozd már be, légy szíves, a szabadságos levelemet! Erre édesapám önkéntelenül azt felelte: itt van, édesapám, itt van a fiókban. Mire a papa láthatóan megnyugodott. Két napra rá ő is elment. Mélyen belém ivódott ez a szép történet, pedig gyerek voltam még akkor, tizenhárom éves.

Tudom, hogy léteznek szörnyű tragédiák, tudom, hogy sokaknak úgy hal meg a szeretett hozzátartozójuk, hogy látszólag még nem jöhetett el az ideje! Sokan halnak erőszakos halált, vagy szenvednek végzetes kimenetelű balesetet, és ilyenkor talán nem érzékeli az ember, hogy mi vár rá a közeli jövőben. De mi van akkor, ha a lélek mégis sejti, sőt tudja, hogy mi vár rá?

Peller Mariann nagypapája is előre tudta, hogy hamarosan el kell hagynia a földi létet Forrás: Shutterstock

A fent említett két példa két idős, igen szép kort megélt ember útjának végét írja le. Mindketten érezték, hogy közel a földi életük vége. Mindketten egy-egy szép, számukra tökéletesen érthető, szimbolikus képet kaptak, arra vonatkozóan, hogy hamarosan útra kell kelnie a lelküknek. Az egyik egy repüléshez hasonló képet kapott, márpedig ilyen lehet, amikor a testet levetkőzve, a fizikai sík nehézségeitől, fájdalmaitól elszakadó lélek elindul – felfelé – a mennyországba.

Az én papám pedig a szabadulás képét kapta mint szimbólumot. Papa harcolt a második világháborúban, miközben a mamám az elsőszülött kislányukkal, aki akkoriban karon ülő volt, várta haza őt, és igyekezett túlélni azt a szörnyű időszakot. Amikor papa mellett felrobbant egy gránát vagy akna (nem is tudom pontosan, melyik), légnyomást kapott a füle, és megsüketült. Ezért hazaengedték, és ehhez megkapta a szabadságos levelét, amit minden erejével őrzött, hogy nehogy újra a borzalmak közelébe irányítsák. Hosszú hetekig tartott, míg gyalog, étlen-szomjan, erdőkön-mezőkön, szabad ég alatt éjszakázva, de hazaért – szinte tökéletesen épen, egészségesen. Mélyen beleéghetett ez az emlék a papám lelkébe, ha éppen ezen keresztül kapta meg a legfontosabb üzenetet, élete végén: hamarosan indulhat.

A lélek egy számára tökéletesen érthető, szimbolikus képet kap, arra vonatkozóan, hogy hamarosan útra kell kelnie Forrás: Shutterstock

De olyanról is hallottam, aki szinte médiummá változott, és pontos leírást, sőt megoldást tudott adni, a szerettei egy-egy élethelyzetére. Az agy ilyenkor már nem tudja szétválasztani a beszűkült fizikai valóságot a kitágult tudattal befogadható szellemi valóságtól. Állítólag valamikor, az Aranykorban éppen így működött az ember, képes volt, a közelgő halál fenyegetése nélkül is, átlátni, hallani, érezni a szellemi dimenziókba.

Mi most azonban rosszabb esetben csak legyintünk egyet, mondván: á, már nincs magánál szegény, összevissza beszél... Ha azonban figyelmesek vagyunk, kitárjuk a szívünket ezekre a jelzésekre, és nyitottan, befogadóan, szeretettel viseltetünk az ilyen megnyilvánulások iránt, akkor egészen konkrét betekintést kapunk abba, hogyan adják a lélek tudtára, hogy hamarosan lejár a földi ideje, és végre újra hazatérhet.

Peller Mariann: Szülőnek lenni a legnagyobb kihívás az életbenhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190415-peller-mariann-gondolatai-az-anyasagrol-gyerek-anya-kapcsolatrol.htmlAmikor Nagy Adrival elkezdtük a beszélgetést, alighogy szóba került a kisfia, azonnal könnybe lábadt a szeme. Nyilván a hormonok is dolgoznak még az újdonsült édesanyában, hónapokkal a szülés után is, de lehet más oka is annak, hogy az ember érzékenyebbé válik, amikor szülővé válik. Peller MariannOrigoPeller Mariann személyes gondolatai Harsányi Leventérőlhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190408-peller-mariann-szemelyes-gondolatai-harsanyi-leventerol-az-utazas-a-lelked-korul-musor-kapcsan.htmlHarsányi Leventével tizenkilenc évesen találkoztam először. Peller MariannOrigoPeller Mariann szerint ez történik a halál utánhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190328-peller-mariann-a-halal-utani-eletrol.htmlDobó Ági a beszélgetésünk elején elmesélte, hogy nem olyan régen veszítette el a nagyszüleit. Először a mamáját, őt pedig rövid időn belül követte a papája is. Amikor Ágival először beszélgettünk erről, épp abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy velünk volt Müller Péter is, a spirituális irodalom élő legendája. Ági úgy fogalmazott, hogy a papája bánatában imádott felesége után ment. Erre Péter a tőle megszokott szelíd határozottsággal csak ennyit mondott: „megengeded, hogy helyesbítsek? Nem arról van szó, hogy bánatos volt a nagypapád, hanem arról, hogy miután a szerelme átkelt, az ő feladata is véget ért itt, a Földön. Egyszerűen lejárt a küldetése vagy az ideje, ha így jobban tetszik.” Peller MariannOrigoUtazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Nagy Adrihttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190415-utazas-a-lelked-korul-peller-mariannal-interju-nagy-adrival.htmlEzúttal Nagy Adri volt a vendégem az Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal című műsoromban, amelyet a LifeTv-n nézhettek meg és ahol hétről hétre lélekről, Istenről, újjászületésről, életről, halálról, sorsról beszélgetek a meghívottakkal. Peller MariannOrigoUtazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Fésűs Nellyhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190318-fesus-nelly-interju-peller-mariannal.htmlEzúttal Fésűs Nelly volt a vendégem az Utazás a lelked körül című műsoromban. Fogadjátok szeretettel! Peller MariannOrigoPeller Mariann: „A lelki sérüléseink egyedivé tesznek bennünket”http://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190227-peller-mariann-a-lelki-serulesekrol-masoktol-elvett-karmarol.htmlCseke Katinka elmesélte, sokszor előfordult vele élete során, hogy előre tudta, mi fog történni egy-egy hozzá közel álló emberrel. Sok barátnőjét igyekezett megóvni attól, hogy belemenjenek olyan kapcsolatokba, amelyeknek szerinte várhatóan negatív végkimenetele lesz. Bennem azonnal felmerült, vajon hogyan lehetséges, hogy ő világosan látta azt a véget, amit a barátnők nem. Miután elmondta, hogy nála valahogy nyitottabbak azok a kapuk, amelyeken keresztül átsejlenek az előző életeinek emlékei, maradványai, tanulságai, arra gondoltam, hogy valószínűleg sokkal erősebben működik nála az égi sugallat fogadása is, mint egy átlagos képességű embernél. Bár úgy tudom, ez a képesség is fejleszthető. Peller MariannOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.