Peller Mariann szerint ez történik a halál után

halál élet lélek Peller Mariann spiritualitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dobó Ági a beszélgetésünk elején elmesélte, hogy nem olyan régen veszítette el a nagyszüleit. Először a mamáját, őt pedig rövid időn belül követte a papája is. Amikor Ágival először beszélgettünk erről, épp abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy velünk volt Müller Péter is, a spirituális irodalom élő legendája. Ági úgy fogalmazott, hogy a papája bánatában imádott felesége után ment. Erre Péter a tőle megszokott szelíd határozottsággal csak ennyit mondott: „megengeded, hogy helyesbítsek? Nem arról van szó, hogy bánatos volt a nagypapád, hanem arról, hogy miután a szerelme átkelt, az ő feladata is véget ért itt, a Földön. Egyszerűen lejárt a küldetése vagy az ideje, ha így jobban tetszik.”

Az, hogy kinek mikor jár le az ideje, kiszámíthatatlan, és biztos vagyok benne, hogy azok, akik túlságosan korán veszítették el egy szerettüket, most nem fogadják be túl könnyen ezt a gondolatot. Pedig úgy érzem a szívem legmélyén, hogy minden akkor történik, amikor annak meg kell történnie – még ha oly fájdalmas is ez azok számára, akik itt maradnak.

Sok mindent hiszünk, mi is történik a lélekkel, miután elhagyja a testet. Én is sokat olvastam, hallottam ebben a témában, míg összetettem, mint egy színes puzzle-t, az én saját verziómat. Megint csak kénytelen vagyok a szívemre hivatkozni, ugyanis egyre inkább igyekszem úgy élni az életemet, hogy az általa sugallt érzések, megérzések alapján tájékozódjam ebben a fizikai világban. Ezért jó szívvel írom most le, hogy én őszintén, teljes szívvel hiszek abban, hogy az általunk ismert fizikai élet csak egy szigorúan korlátozott játéktér a lelkeink számára, ahol a duális világban, férfi-női szerepekben, jó és rossz párharcában kell boldogulnunk – lehetőségeinkhez képest a legjobban. Abban is hiszek, hogy miután a lélek elhagyta a testet – bár lehet, hogy a változástól, a nagy energiafelszabadulástól vagy a sokktól még nem tudja vagy nem akarja elfogadni, ami vele történt –, előbb-utóbb felismeri helyzetét. Ha nem is magától, hát azon fénytestű „ismerősök” által, akik azért gyűlnek köré, hogy segítsék és minél inkább megkönnyítsék az átkelését.

Miután a lélek elhagyta a testet, előbb-utóbb felismeri helyzetét Forrás: Shutterstock

Az én hitem szerint a léleknek a leélt földi élete után tisztulnia kell, bármilyen is volt a fizikai lét számára.

A lélek olyan finom, éteri tisztaságú energia, hogy biztosan „bekoszolódik” a duális világban eltöltött, megterhelő időszak során. Ilyenkor gyógyítják magukat a lelkek, de úgy tudom, ehhez más fénylényektől is kapnak segítséget. Vannak olyan lelkek, akik nem vágynak rögtön a tisztulásra, inkább a vezeklésre, az önmarcangolásra, mert abban a pillanatban, ahogyan kilépnek a testükből, kitárul a tudatuk, és a szívükön át látják a leélt életüket. Azaz nincs mellébeszélés vagy „magyarázom a bizonyítványomat”, ott, azonnal tudja a lélek, hol és mikor nem hallgatott a szívére – vagy mit tehetett volna jobban, hogy a helyes úton járjon.

Állítólag valamivel később, a lélek mestereivel együtt megvizsgálják a leélt életét, és levonják a következtetéseket: hol tudott élni a kapott lehetőségeivel, és hol szalasztotta el azokat. Ezek a mesterek azonban soha nem szidalmaznak, inkább csak finoman, végtelenül megértően és szeretetteljesen terelgetnek. (Olyan lélek is létezik, aki még ezt is nehezen viseli, mert jobban esne neki, ha valaki jól leteremtené – úgy érzi, inkább azt érdemelné.)
A tanulságok levonása és a regenerálódás után a lelkek lehetőséget kapnak a pihenésre, hogy feltöltekezzenek a következő fizikai létezésük előtt. Majd ha minden újra együtt áll, indul a felkészülés az új életre.

A lélek olyan finom, éteri tisztaságú energia, hogy biztosan „bekoszolódik” a duális világban eltöltött, megterhelő időszak során Forrás: Shutterstock

Többször hangsúlyoztam, hogy ez az én hitem szerint van így, és ha valamit megtanultam az eddigi Utazás a lelked körül-epizódok beszélgetései során, az az, hogy minden embernek egyedi és megismételhetetlen a hite, ahogyan ő maga is. Senkire nem lehet ráerőltetni semmilyen elméletet, ezért felesleges is győzködnünk egymást a saját igazunkról. Egy a fontos, hogy amiben hiszel, az nagyobb valószínűséggel válik majd valóra. Ha te nem hiszel semmiben, akkor legfeljebb csodálatos meglepetések fognak érni – legalábbis az én hitem szerint...

Utazás a lelked körül Peller Mariannal: Vadon Janihttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190326-utazas-a-lelked-korul-peller-mariannal-interju-vadon-janival.htmlEzúttal Vadon Janit láttam vendégül a LifeTv-n futó műsoromban, fogadjátok szeretettel. Peller Mariann--Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Fésűs Nellyhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190318-fesus-nelly-interju-peller-mariannal.htmlEzúttal Fésűs Nelly volt a vendégem az Utazás a lelked körül című műsoromban. Fogadjátok szeretettel! Peller MariannOrigoUtazás a lelked körül: interjú Lakatos Márkkal http://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190225-utazas-a-lelked-korul-peller-mariannal-interju-lakatos-markkal.htmlElőző életekről, másságról, spiritualitásról beszélt Lakatos Márk Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorában. Peller MariannOrigoUtazás a lelked körül Peller Mariannal: Cseke Katinkahttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190227-utazas-a-lelked-korul-peller-mariannal-cseke-katinka-interju.htmlEzúttal Cseke Katinka mesélt hitről, reinkarnációról, parapszichológiáról, sorsfeladatokról Peller Mariannal az Utazás a lelked körül című műsorban a LifeTv-n. Peller MariannOrigoPeller Mariann a család lelkérőlhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190221-peller-mariann-a-csalad-lelkerol-osszertarto-erejerol-bodi-margo-kapcsan.htmlA Bódi Margóval való beszélgetés végére tudatosodott bennem, hogy Margó különleges lélek. Ő maga, a Bódi család mini-univerzumának ragyogó Napja. Az a lélek, aki csendben teszi a dolgát, mégis mindenki jobban érzi magát a közelében, mint mikor rásüt a drága Nap az emberre, és ezzel feltölti, átmelegíti a testet-lelket. Nem tolakodó, nem parancsol, csak van, és magával a létezésével, fáradhatatlan munkálkodásával példát, sőt, adott esetben irányt is mutat a többieknek. Nem akar uralkodni, azt meghagyja a család Fejének (a családfőnek), inkább csak melengeti a család minden egyes tagját, és gondoskodó szeretetével bátorít, vagy akár vigaszt nyújt, amikor erre van szüksége valakinek. Peller MariannOrigoPeller Mariann a velünk született bölcsességrőlhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20190130-peller-mariann-a-velunk-szuletett-bolcsessegrol-aha-elmenyrol.htmlCsepregi Éva valóban ragyog, szépsége ma is sugárzik. Ez pedig csakis úgy lehetséges, ha az ember lelke nagyjából rendben van. Nem cipel magával olyan, ebben az életben szerzett terheket, amelyek lefelé görbítenék a száját. Persze, biztos vagyok benne, hogy neki is voltak, sőt talán ma is vannak mélypontjai, nehéz időszakai. Minden ember életében jönnek nehézségek, olyan élethelyzetek, amelyekből legszívesebben azonnal kimenekülnénk. Peller MariannOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.