Müller Péter: „A legtöbb, amit egy másik embernek adni tudsz...”

Forrás: Shutterstock -
bölcsesség figyelem Müller Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 380. rész.

Legyen az a másik ember a gyereked, a férjed, a feleséged vagy egy idegen. A figyelem nem azt jelenti, hogy ránézek, hanem azt, hogy figyelek a lelkére, az életére, a sorsára, a gondjára, a bajára, az örömére és a bánatára – odaadom magamat neki. Amíg figyelem, csakis ő érdekel engem, és nem saját magam. A vele történt dolgok fénybe kerülnek, számomra is fontossá válnak, átélem őt, és egy ideig elfeledkezek az én életemről, és az övé lesz a fontos. Egyébként mindezt, amit elmondtam, úgy is hívhatod, hogy Szeretet.

(Javaslom, hogy a fenti mondatot írd fel a mobiltelefonod hátlapjára! S jusson eszedbe, ha hívnak, s éppen beszélsz valakivel.)

„A legtöbb, amit egy másik embernek adni tudsz, a figyelem” Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.