Vámos Erikát tinédzserként megerőszakolták

Forrás: AFP / PhotoAlto / Frédéric Cirou -
Vámos Erika öngyilkos nemi erőszak öngyilkosság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Élete legszörnyűbb pillanatairól vallott őszintén Vámos Erika, ugyanis szeretne másokon segíteni: elárulta, hogy tinédzserként megerőszakolták. 

Sok idő telt el a borzalmas eset óta, de kellett is, hogy beszélni tudjon róla. Vámos Erikát 14 évesen megerőszakolták. Most azért vallott őszintén a történtekről, mert reméli, hogy másoknak segíthet ezzel.

Szeretnék segíteni azoknak, akik ugyanazon mentek át, amin én"

Vámos Erika tinédzserként élte át a borzalmat Forrás: Facebook/Erika Vámos

próbálta leszedni a ruhámat, és hiába sírtam, kérleltem kiabálva, hogy hagyja abba, egyszerűen megtörtént...

Borzalmas volt ezt hallani. Tizennégy éves kislány voltam, még melltartót sem hordtam, nemhogy az járt volna a fejemben, hogy lefeküdjek valakivel..."
BlikknekEgyszer az utcán látott meg, másodjára pedig egy szórakozóhelyen. Hazáig követett az autójával. Rettegtem, és ez a félelem sokáig nem múlt el, az arca pedig örökre beleégett a retinámba..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.