Váratlan bejelentés: válik Vasvári Vivien

válás Vasvári Vivien Fecsó luxusfeleség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Erre senki sem számított: közösségi oldalán jelentette be Vasvári Vivien, hogy elválnak Fecsóval.

"Sziasztok!
Szeretnék egy fontos dolgot közölni veletek. Remélem, hogy számíthatok az együttérzésetekre és a megértésetekre.
Úgy döntöttem, a Fecsóval való közös életünket lezárom. Kérek mindenkit, beleértve a sajtó munkatársait is, hogy tartsák tiszteletben a döntésemet, és mivel a részletekről nem szeretnénk beszélni, így ne zaklassanak minket ezzel kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben is embernek kell maradni, a méltóságunkat megőrizve. Minden erőmmel a gyerekeimre szeretnék koncentrálni, hogy ők minél kevesebbet észleljenek a változásból, és szeretetben, békében nőhessenek fel" - írta Vasvári.

Vivi és Fecsó 2018 nyarán házasodtak össze, egy közös gyermekük született, a kis Edward.

A luxusfeleség a Bosnak így nyilatkozott:
"A nyár elején volt egy szétválásunk. Akkor még adtam magunknak egy újabb esélyt, de Fecsó nem tudott élni ezzel. Aztán azt éreztem, hogy be kell fejeznünk a közös életünket, mert ha így folytatjuk, akkor kiöljük egymásból azt, amit a kapcsolatunk elején rajongásig szerettünk. Nem akartam addig húzni, amíg elkezdjük gyűlölni egymást, nem akartam, hogy a gyerekek állandóan veszekedő szülőket lássanak. Szeretetben váltunk el, felnőtt, kulturált emberek módjára. Nem volt tányértörés, sőt igazából nem volt még egy hangos szó sem. Az ötéves kislányommal, Arianával és a másfél éves Edwarddal vagyunk most hármasban, Fecsó már nem lakik velünk. A válókeresetet közös megegyezéssel adjuk be, hogy minél előbb elválasszanak papíron is. Szeretnék nagyon gyorsan túllenni ezen, hogy a jövőben kizárólag a gyerekekre és az ő boldogságukra koncentrálhassak."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.