Új életet kezdett Gáti Oszkár: temetőőri munkája után ismét a színészkedést választotta

Forrás: MTI/Krizsán Csaba -
Gáti Oszkár színészet temetőőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gáti Oszkár néhány évvel ezelőtt felhagyott a színészettel, Győrbe költözött, és temetőőrként kereste a kenyerét. A színész ismét új életet kezd.

Színészet után temetőőri állás, most pedig ismét színészet. Kemény éveket tudhat maga mögött Gáti Oszkár, aki 10 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy felhagy a színészettel. Győrbe költözött, és egy temetőben vállalt állást. Családjával évekig a temetőőri lakban éltek.

Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Három évvel ezelőtt saját színházat alapított a színész, ám az utolsó pillanatban be kellett zárni. Most Club70 néven ismét magánszínházat alapított, aminek anyagi hátterét ő fedezte.

"Szeptember 28-án, Pannonhalmán lesz az első előadásunk, és nagyon várom. Az érzéseimről még nehéz beszélni, majd ha túl leszek rajta, akkor tudok erről mit mondani. Most rohangálok, mint a mérgezett egér, vagy mint pók a falon. Három helyszínen játszunk majd. Pannonhalmán, itt, Győrben egy házban és annak a kertjében. Az lesz a szabadtéri színpad, de csak jövő nyártól. Ilyen még nincs Győrben, mármint lakásszínház, szóval azt gondoltam, hogy erre lesz igény" - mesélte a Blikknek Gáti Oszkár, akinek márciusban szűnt meg a temetőőri állása.

"El is kellett költöznünk onnan, pedig szerettem ott lakni. Hiányzik a temető csendje. Most egy nagyon forgalmas utcában lakunk, nehezen viselem a zajt. Az éjszakáim nagy része azzal telik, hogy számolom az autókat, amelyek elmennek a ház előtt."

Gáti Oszkárnak búcsúznia kell a színházától és a másodállásától is

Kénytelen volt bezárni győri színházát Gáti Oszkár, ám nemcsak ettől, de a másodállásától, a temetőgondnokságtól is búcsúznia kell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.