Új információ szivárgott ki Michael Jackson boncolási jegyzőkönyvéből

Michael Jackson boncolási jegyzőkönyv
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy látszik, a világ egyik legnagyobb popsztárjának életéről még mindig derülnek ki titkok. Ezúttal boncolási jegyzőkönyvéből látott napvilágot egy eddig nem tudott információ. 

A nagy port kavart Neverland elhagyása című dokumentumfilm után, ami az énekes pedofil botrányait tárgyalja rendkívül megrázó részletekkel, újabb dokumentumfilm készült Michael Jackson életéről. A Killing Michael Jackson című doku eddig nem ismert részletekkel is szolgál a popsztár halálát illetően, amit egyébként gyógyszertúladagolás okozott.

Scott Smith nyomozó számolt be arról, hogy Jacko halála napján is parókát viselt. Az énekes a Pepsi 1984-es reklámjának forgatásán szenvedett balesetet: egy felrobbanó tűzijáték miatt másodfokú égési sérüléseket szenvedett. A nyomozó szerint a popsztárnak alig volt haja, és a már begyógyult seben is látszott, hogy micsoda fájdalmakkal járhatott a sérülés. Ezek után már nem mondott ítéletet Jackson felett, ami a gyógyszerfüggőségét illeti. "Nem akarom védeni a gyógyszerek használata miatt, de aki már megtapasztalt ilyen fokú fájdalmat, és kinyitotta az ajtót a fájdalomcsillapítóknak, az beláthatatlan következményekkel járhat, ahogyan Jackson esetében is történt" - mondja a filmben.

Fluor Tomi fél összeköltözni egy lánnyalhttp://www.life.hu/sztarok/20190823-fluor-tomi-fel-osszekoltozni-egy-lannyal.htmlFluor Tomi még sosem élt együtt egyetlen lánynal sem. Vajon új szerelme, Mesi lesz az első, akivel összebútorozik a sztár? TV + Sztárok--Iszak Eszti szivárvány színűre festette szőke hajfürtjeit: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190823-iszak-eszti-szivarvany-szinure-festette-szoke-hajfurtjeit-foto.htmlIszak Eszti befestette legendás hajkoronáját. TV + Sztárok--Szulák Andrea elhagyja régi otthonát: megválik a rossz emlékektőlhttp://www.life.hu/sztarok/20190823-szulak-andrea-elhagyja-regi-otthonat-megvalik-a-rossz-emlekektol.htmlSzulák Andreának 4 éve ért véget 10 évig tartó kapcsolata. A múltat azonban most kezdi csak elengedni, költözéssel kezdi. TV + Sztárok--Medveczky Ilona névnapján barátait látta vendégül: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190823-medveczky-ilona-nevnapjan-baratait-latta-vendegulvideo.htmlMedveczky Ilona barátaival együtt ünnepelte névnapját, augusztus 20-án. TV + Sztárok--Őszinte vallomás: ezért ment tönkre Szente Vajk és Erdélyi Tímea házasságahttp://www.life.hu/sztarok/20190823-szente-vajk-erdelyi-timeaval-valo-hazassagarol-valasarol-meselt.htmlSzente Vajk és Erdélyi Tímea három évvel ezelőtt váltak el, de a válást hivatalosan azóta sem mondták ki. Többször próbálták újrakezdeni a közös életüket, de sikertelenül. Házasságukról, válásukról és az elmúlt három évről Szente Vajk mesélt. TV + Sztárok--Liptai Claudia elárulta, az erős férfiakat szeretihttp://www.life.hu/sztarok/20190823-liptai-claudia-elarulta-az-eros-ferfiakat-szereti.htmlLiptai Claudia hamarosan új műsorral rukkol elő, amelyben hat férfi mellett kell majd érvényesülnie. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.