Janicsák Veca megmutatta ritkán látott férjét

férj Ázsia Expressz 2. Janicsák Veca
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Janicsák Veca 7 éve alkot egy párt a férjével, közös fotókon azonban ritkán látni őket. Egészen idáig, ugyanis a jövő héttől mindennap találkozhatunk velük.

Janicsák Veca és férje, Ladányi Jancsó Ádám 7 évvel ezelőtt szerettek egymásba. Kislányuk, Emma 2016-ban született, a szerelmesek azonban nem sokkal a kicsi születése után úgy döntöttek, különválnak útjaik. Mivel nem bírták sokáig egymás nélkül, így 2017-ben ismét egymásra találtak, azóta pedig elválaszthatatlanok. Az Ázsia Expressz második szériájába is együtt vágtak bele, hogy közösen nézzenek szembe a Srí Lanka adta megpróbáltatásokkal. Hamarosan kiderült, mennyire tette próbára szerelmüket ez a nem mindennapi kaland.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#ázsiaexpressz2 #fotózás #férjésfeleség #husbandandwife

Janicsák Veca Official (@janicsakvecaofficial) által megosztott bejegyzés,

Augusztus 26-án rajtol a műsor, így minden este láthatjuk többek között Vecát és jóképű férjét is.

Újabb részletek Janicsák Veca balesetéről: "Barmok vannak az utakon!"

Újabb részletek derültek ki Janicsák Veca autóbalesetéről: az énekesnő autójába ámokfutó hajtott bele.
Cheryl Cole-t kirakták a Madame Tussauds múzeumból: már nem elég híreshttp://www.life.hu/sztarok/20190818-cheryl-cholet-kiraktak-a-madamme-tussauds-muzeumbol-mar-nem-eleg-hires.htmlCheryl Cole énekesnő is a Madame Tussauds múzeum hírességei között volt kiállítva, viaszszobrát bárki megcsodálhatta egészen idáig. TV + Sztárok--Emily Ratajkowski sokat mutatott a melleiből - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190818-emily-ratajkowski-sokat-mutatott-melleibol.htmlA bombázó Emily Ratajkowski apró fürdőruhában mutatta meg idomait. TV + SztárokOrigoFotóval emlékszik meg Paul Walkerről a lánya, Meadowhttp://www.life.hu/sztarok/20190818-fotoval-emlekszik-paul-walkerre-a-lanya-meadow.htmlPaul Walker lánya soha nem látott fotóval emlékezik meg az édesapjáról. TV + SztárokOrigoDemcsák Zsuzsa szerelmes fotót posztolt a férjévelhttp://www.life.hu/sztarok/20190818-demcsak-zsuzsa-szerelmes-fotot-posztolt-ferjevel.htmlDemcsák Zsuzsa összebújós fotót posztolt leendő férjével. TV + SztárokOrigoGelencsér Tímea elbúcsúzott a rajongóitól: egy időre eltűnikhttp://www.life.hu/sztarok/20190818-gelencser-timea-elbucsuzott-a-rajongoitol-egy-idore-eltunik.htmlGelencsér Timi az Instagram-oldalán jelentette be, hogy egy időre eltűnik. TV + SztárokOrigoHeidi Klum a mellbimbóival köszönti a rajongóit - Fotó (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190818-heidi-klum-mellbimboival-koszonti-rajongoit.htmlHeidi Klum nagyon szexi fotóval köszönt be az Instagram-oldalán: megmutatta a mellbimbóit. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.