Radics Gigi szakított amerikai pasijával: „Hiába mentem ki hozzá”

távkapcsolat Amerika Radics Gigi szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2018 ősze óta volt együtt Radics Gigi és amerikai szerelme, Kai. Kapcsolatuk azonban nem bírta a távolságot.

„Nem volt olyan pontja ennek a kapcsolatnak, amikor úgy igazán elromlott volna. Mondanom sem kell, milyen nehéz egy távkapcsolat, főleg egy ilyen óriási, Budapest–Los Angeles szintű távolság esetén. Ráadásul hiába mentem ki hozzá, akkor sem tudtunk eleget együtt lenni. Ő ott éli a mindennapjait, ezer dologgal foglalkozik egyszerre, és előfordult, hogy nem maradt rám ideje. Ezt pedig el kellett fogadnom, mert pontosan ugyanez történt volna, ha ő látogat meg engem Budapesten. A külön töltött idő sok mindent megváltoztatott mindkettőnkben. Távolodni kezdtünk egymástól, egyre kevesebbet kerestük a másikat. Amint ezt észrevettem, azonnal felhoztam neki a témát, mert nem szeretem kerülgetni a dolgokat. Megkérdeztem, szerinte mi lenne a megoldás. Végül arra jutottunk, jobb, ha elválnak útjaink. (...) Egy évig voltunk együtt. Ha úgy vesszük, a telefonba voltam szerelmes abban az időszakban, hiszen azon keresztül próbáltuk tartani a kapcsolatot” – mesélte az énekesnő a Story magazinnak.

Radics Gigi újra szingli Forrás: Instagram / Radics Gigi
20 év után vége Wolf Kati házasságánakhttp://www.life.hu/sztarok/20190815-20-ev-utan-vege-wolf-kati-hazassaganak.htmlWolf kati 20 év után két gyermekével együtt elköltözött a férjétől. Az énekesnő szerette volna úgy felneveleni a lányait, ahogy őt is a szülei, évtizedeken keresztül boldogságban, nyugalomban, veszekedés nélkül, ám - ahogy mondja - máshogy osztotta a sors. TV + SztárokOrigoMajd' kicsattan a boldogságtól Fresh Andi: megmutatta a jegygyűrűjéthttp://www.life.hu/sztarok/20190814-kicsattan-a-boldogsagtol-fresh-andi-megmutatta-jegygyurujet.htmlMi is beszámoltunk róla, hogy Fresh Andi menyasszony lett. A lánykérős fotó után az énekesnő a jegygyűrűjét is megmutatta. TV + SztárokIntim fotó: fürdés közben mutatta meg magát Liluhttp://www.life.hu/sztarok/20190814-intim-foto-furdes-kozben-mutatta-meg-magat-lilu.htmlSzokatlan fotót tett közzé Lilu, így még nem sokszor láthattuk. TV + Sztárok--Lassan kiderülnek a titkai: milliárdos tartozása volt a Prodigy frontemberénekhttp://www.life.hu/sztarok/20190814-lassan-kiderulnek-a-titkai-milliardos-tartozasa-volt-a-prodigy-frontemberenek.htmlKeith Flint tavasszal lett öngyilkos, 49 éves korában felakasztotta magát. Halála után vagyona csaknem kétharmadára csökkent. TV + Sztárok--Három lánykérés után végre esküvőre készül Balázs Andihttp://www.life.hu/sztarok/20190814-harom-lanykeres-utan-vegre-eskuvore-keszul-balazs-andi.html17 éve van együtt párjával, Gáborral Balázs Andi, az ország Kasszás Erzsije. Három lánykérés után végre elhatározták, hogy hol és mikor akarnak összeházasodni. TV + Sztárok--Sziget 2019: kerekesszékes rajongó törhette szét Dave Grohl gitárjáthttp://www.life.hu/sztarok/20190814-sziget-2019-kerekesszekes-rajongo-torhette-szet-a-dave-grohl-gitarjat-foo-fighters.htmlA Sziget fesztivál utolsó estéjét a Foo Fighters tette emlékezetessé. A kétórás koncertet a rossz idő ellenére rengetegen tombolták végig, ám a legemlékezetesebb bizonyára egy kerekesszékes rajongónak marad ez az este. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.