Nyolc hónap házasság után válik Miley Cyrus és Liam Hemsworth

Miley Cyrus házasság Liam Hemsworth válás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Miley Cyrus és Liam Hemsworth néhány hónapnyi házasság után bejelentették, elválnak egymástól.

Egy éve sincs, hogy Miley Cyrus és Liam Hemsworth összeházasodtak, máris elválnak. A szomorú hírt közleményben tudatták a rajongókkal, de az okokat nem közölték. Csak a tényt és azt, hogy most mindkettejüknek az a legjobb, ha önmagukra és a karrierjükre koncentrálnak. Biztosítottak azonban mindenkit arról, hogy közös állataiknak továbbra is szerető gazdáik lesznek.

Miley és Liam házassága egy évig sem tartott Forrás: AFP/2018 Getty Images/Dia Dipasupil


Miley Cyrus és Liam 10 évvel ezelőtt ismerkedtek meg egymással Az utolsó dal című film forgatásán. A pár több szakításon is átesett azóta, de úgy tűnt, hogy mégis egymás mellett a helyük. 2018 végén kötötték össze az életüket, ám a frigy egy évig sem tartott.

Istenes László megmutatta gyönyörű feleségét - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190812-istenes-laszlo-megmutatta-gyonyoru-feleseget.htmlIstenes László Instagram-oldalán tett közzé közös fotót gyönyörá feleségével: ritkán láthatunk róla képet.TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoSziget 2019: így lazít a sakknagymester, Polgár Judithttp://www.life.hu/sztarok/20190811-sziget-2019-igy-lazit-a-sakknagymester-polgar-judit.html15 év szervezés után sikerült a világ egyik legsikeresebb sakkozóját, Polgár Juditot a Sziget sakksátrához csábítani, ahol exkluzív interjút adott. Elmondta, hogyan tud kikapcsolódni, mivel tölti mostanában az idejét, valamint arról is beszélt, hogy milyen feladatokat lát el az ENSZ jószolgálati nagyköveteként. TV + Sztárok--Amy Schumer fürdőruhában mutatta meg az alakjáthttp://www.life.hu/sztarok/20190811-amy-schumer-furdoruhaban-mutatta-meg-alakjat.htmlAmy Schumer terhessége alatt és a szülés után is viccet csinált a mindennapok problémáiból. Elfogadta a legnehezebb helyzeteket is, és ez a szülés utáni alakjára is igaz, büszkén fotózkodott családjával a tengerparton. TV + Sztárok--Bujtor István a mai napig üzen feleségénekhttp://www.life.hu/sztarok/20190811-bujtor-istvan-a-mai-napig-uzen-felesegenek.htmlBujtor Judit nem nézte meg férje halála óta egyetlen filmjét sem. Azt mondja, ha megnézné az egyiket, biztosan sírna és most már nem akar sírni. Bujtor István felesége azt mondja, férje a mai napi üzen neki. TV + SztárokOrigoFéltették barátai Mujahid Zolit, nehogy Szécsi Pál sorsára jussonhttp://www.life.hu/sztarok/20190811-feltettek-baratai-mujahid-zoli-enekest-nehogy-szecsi-pal-sorsara-jusson.htmlA tragikus sorsú Szécsi Pál dalait a mai napig több zenész is feldolgozza. Gyakran énekli őket Mujahid Zoli is, aki sorsközösséget érez Szécsivel. TV + Sztárok--Már nem titkolja szerelmét Tornóczky Anita: a Szigeten mulattakhttp://www.life.hu/sztarok/20190811-mar-nem-titkolja-szerelmet-tornoczky-anita-szigeten-mulattak.htmlNem hagyta ki idén sem a Sziget fesztivált Tornóczky Anita. Az egykori műsorvezető a párjával érkezett: úgy tűnik, ma már boldogan vállalja, szerelmes. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.