Elképesztő tehetsége van Gönczi Gábor kisfiának

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
Gönczi Gábor kisfiú gyerek tehetség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, elképesztő zenei tehetséggel áldotta meg a természet Gönczi Gábor kisfiát.

Mindössze két és fél éves, de már most látszik, mekkora tehetsége van a zenéhez Gönczi Gábor kisfiának. Áron a kortársainál sokkal jobban érdeklődik a hangszerek iránt, sőt nemrég egy fesztiválon dobon is bemutatott egy saját kis előadást.

A feleségem, Ildikó testvére junior Prima Primissima-díjas kobzos, és számos helyen fellépnek a zenekarával, a Bordó Sárkánnyal. Mi amikor csak tehetjük, megnézzük őket, Áron pedig annyira rajong értük. Már kívülről tudja néhány slágerüket. Néha a feleségem is előad velük egy-egy dalt, most is így történt, Áron pedig követte az édesanyját a színpadra. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy elindul a zene, a kisfiunk pedig ritmusra rázza a csörgődobot, és közben énekli a szöveget! A gyerekeknek ilyenkor még nincs ritmusérzékük. Ha mégis van, akkor az azt jelenti, hogy van tehetségük. Leírhatatlan, milyen büszkeség fogott el, amikor néztem őt!" - mesélte a tévés a Ripostnak.

Gönczi Gábor kisfia nagyon tehetséges Fotó: Csudai Sándor - Origo
A színpadon érte baleset az USNK rapperéthttp://www.life.hu/sztarok/20190812-a-szinpadon-erte-baleset-az-usnk-rapperet.htmlBaleset érte az USNK rapperét, Kundit. TV + SztárokOrigoMár a dátum is megvan: ekkor tér vissza Magyarországra Shane Tusuphttp://www.life.hu/sztarok/20190812-shane-tusup-ekkor-ter-vissza-magyarorszagra.htmlHosszú Katinka exférje- és edzője meglehetősen régen járt hazánkban, a válási procedúrát már Amerikából vezényelte le. Most azonban bejelentette: újra visszatér Magyarországra. TV + Sztárok--9 éve boldog házasságban: Epres Panni és Benedek Tibor évfordulót ünnepelthttp://www.life.hu/sztarok/20190812-igy-raboltak-el-epres-pannit-amikor-menyasszony-volt.htmlEpres Panni elrablásáról posztolt a közösségi médiában. Na nem kell megijedni, Benedek Tibor felesége a 9 évvel ezelőtti menyasszonyrablására emlékezett. TV + Sztárok--Majka levédetné a művésznevéthttp://www.life.hu/sztarok/20190812-majka-levedetne-muvesznevet.htmlKérvényt nyújtott be Majka: szeretné levédetni a művésznevét. TV + SztárokOrigoÁbel Anita megmutatta magát bikiniben - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190812-abel-anita-megmutatta-magat-bikiniben.htmlÁbel Anita megmutatta magát bikiniben: nagyon dögös. TV + Sztárok--Kiakadtak a barátok Meghan Markle viselkedésénhttp://www.life.hu/sztarok/20190812-meghan-markle-viselkedesen-kiakadtak-a-barataik.htmlSzinte nincs olyan nap, hogy ne születne egy újabb pletyka Harry herceg feleségéről. A hírek szerint az egykori hollywoodi színésznőt, Meghan Markle-t általában túlzottan laza viselkedése sodorja bajba. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.