Molnár Anikó szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemrégiben vállalta fel kapcsolatát Lacival Molnár Anikó, ám kiderült, hogy máris szakítottak. A zenész és a ValóVilág egykori szereplője már nem egy pár. 

„Bár Lacival nem akarjuk nagydobra verni a magánéletünket a szakmája miatt sokat járunk majd nyilvános rendezvényekre, és szerettük volna megelőzni a pletykákat. Nyilván még nagyon az elején vagyunk, de mindketten bízunk abban, hogy végre ez egy hosszan tartó kapcsolat lesz” – nyilatkozta nemrégiben Anikó, most azonban az AcNewsnak árulta, szakítottak a férfival.

Molnár Anikó - Instagram

„Ő már a múlté... Június elején szakítottunk. Egyszerűen nem működött a kapcsolatunk. Egyébként nem is éltünk együtt, csak minden nap találkoztunk, nem értem miért írták ezt anno. A kutyáimmal sem jött ki olyan jól, próbáltunk kompromisszumokat kötni, de az sem sikerült. Aki az állataimat nem fogadja el, annak nincs helye az életemben. Ez is az egyik oka volt, hogy különváltak az útjaink. Persze volt még más is a háttérben, de erről nem szeretnék beszélni” – mondta el a híresség, és hozzátette, nem zárja ki az életéből az ismerkedést, de legközelebb akkor beszél majd a kapcsolatáról, ha menyasszony lesz.

Szerelmével közösen mosolyog a kamerába Dancs Annamari: nagyon boldoghttp://www.life.hu/sztarok/20190806-szerelmevel-kozosen-mosolyog-a-kameraba-dancs-annamari-nagyon-boldog.htmlDancs Annamari nem titkolta, nagyon megviselte a szakítása Kerényi Miklós Mátéval. Egy idő óta azonban újra szerelmes, egy civil férfi a vőlegénye, aki mellett nagyon boldog. TV + SztárokOrigo40 éves lett Majka: így köszönte meg a jókívánságokathttp://www.life.hu/sztarok/20190805-40-eves-lett-majka-igy-koszonte-meg-a-jokivansagokat.htmlAugusztus 5-én töltötte be 40. életévét Majka. Az Instagramra posztolt is a jeles alkalom kapcsán. TV + SztárokOrigoKözös fotón David Schumacher és Keszthelyi Vivien: milyen szép párhttp://www.life.hu/sztarok/20190806-kozos-foton-david-schumacher-es-keszthelyi-vivien-milyen-szep-par.htmlKözös fotót posztolt David Schumacher Keszthelyi Viviennel. A fiatalok már több mint másfél éve együtt vannak. TV + Sztárok--Schobert Norbi is kipróbálta az öregítő Facebook-applikációthttp://www.life.hu/sztarok/20190803-schobert-norbi-is-kiprobalta-az-oregito-facebookapplikaciot.htmlA civilek és a sztárok körében is hódít a Facebook öregítő applikációja. Bár úgy tudni, az app használata nem veszélytelen, hiszen az alkalmazás által a gépünkön tárolt többi kép is elérhetővé válhat, ennek ellenére sokakat érdekel, hogy néznek majd ki 20-30-40 év múlva. Ezúttal Schobert Norbi mutatta meg magát. TV + SztárokOrigoA hagyatéki eljárás után Amerikába költözik Vajna Timihttp://www.life.hu/sztarok/20190803-a-hagyateki-eljaras-utan-amerikaba-koltozik-vajna-timi-andy-vajna-ozvegye.htmlAugusztus 1-jén ünnepelte volna 75. születésnapját Andy Vajna. Kollégái a Nobu étteremben filmplakát-kiállítást rendeztek a tiszteletére, amely az egykori kormánybiztos filmes pályafutását mutatja be. Özvegye, Vajna Tímea a rendezvényen jövőbeli terveiről is beszélt. TV + SztárokOrigoBeperli a BKV-t Zana József: egymilliót követelhttp://www.life.hu/sztarok/20190803-beperli-a-bkvt-zana-jozsef-egymilliot-kovetel.htmlZana József színész még a nyár elején esett el a Dózsa György úti metróállomás mozgólépcsőjén: kórházba is került. Most úgy döntött, beperli a BKV-t, egymillió forintot követel. A cég úgy véli, a színész nem kapaszkodott rendesen, ha azt tette volna, nem történik meg a baj. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.