Pápai Joci Sztárban sztár leszek!
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már-már abba akarta hagyta az éneklést Pápai Joci, aki 2005-től zenél, ugyanis egy darabig nem következett be az áttörés, alig volt felkérése, sehova nem hívták. Állítja, rengeteget nélkülözött, és egy ponton túl arra jutott, civil szakma után kellene néznie. Jó, hogy nem tette: ma már hatalmas rajongótábora van, és az egész ország megismerte a nevét.

„Már 2005-től zenéltem, énekeltem, de szinte sohasem hívtak fellépni, egy-két koncertet leszámítva teljesen mellőzve voltam. Egy szerencsém volt, hogy szerző és dalszövegíró is vagyok, így a jogdíjak segítettek valamennyire (...) Nagyon sokat kellett nélkülöznöm, de nem akartam mással foglalkozni, a zenélés mellett mást dolgozni, mert azt gondoltam, hogy nem összeegyeztethető a kettő. Nem azért, mert derogál, csak nem akartam, hogy elvigyen egy másik munka, és a figyelmem többfelé irányuljon. Az álmaimért harcoltam, küzdöttem, de tény és való, hogy rengeteg hit kellett ahhoz, hogy kitartsak” – mesélte Joci.

Forrás: Getty Images/Vyacheslav Prokofyev/TASS

„Az utolsó években a családom már csak egy maroknyira hitt bennem és a tehetségemben, én pedig teljesen lemondtam az egészről. Belefáradtam, és be akartam fejezni az egészet. Úgy éreztem, nincs értelme tovább küszködni és nélkülözni, hisz mit akarok én, amikor még a családomat sem tudom fenntartani. Sikertelen voltam” –emlékszik vissza a nehéz évekre az énekes. Arról is beszélt, hogy aztán megírta az Origót, ami két évvel ezelőtt hatalmas siker lett, és teljesen megváltoztatta az életét.

Joci betört a zeneiparba és a TV2 ősszel induló szuperprodukciójába is felkérték.

„Egy percet sem gondolkoztam, hogy elvállaljam-e vagy sem a Sztárban sztár leszek! című műsort, főleg úgy, hogy korábban már versenyzőként is részt vettem benne. Most ugyan egy teljesen más szerepkörben, mesterként térek vissza, ami egy óriási kihívás” – nyilatkozta a Borsnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.