Várkonyi Andrea Bochkor Gábor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2018 őszén 12 év közös élet után szakított Várkonyi Andi és Bochkor Gábor. Eleinte nem kommentálták a hírt, később mindketten megszólaltak. Most a csinos televíziós mesélt arról, hogyan érzi magát, és milyen a viszonya gyermeke apjával. 

„Egy válás vagy szakítás mindenképpen nagyon nehéz, ismert emberként pedig még többen voltak kíváncsiak arra, hogy mi történt (...) Emlékszem, akkoriban sokat sírtam, de el kellett mennem a boltba, mert ott a gyerekem, aki miatt nem tehetem meg, hogy üres legyen a hűtő. A boltban lehajtott fejjel mentem, hogy ne az legyen a téma, miért van kisírva a szemem. Állandóan fürkészték az arcomat, a pénztáros is azt kérdezte tőlem, hogy mi a baj. Hát erre mit lehet mondani? Hogy semmi köze hozzá? Hogy csak azért, mert látott a képernyőn, attól mi még idegenek vagyunk egymásnak? Nem akartam megbántani, így udvariasan mondtam valamit” – emlékszik vissza a műsorvezető, aki arról is mesélt, hogyan érez most Bochkor Gábor iránt.

„Ő a gyermekem apja, sose mondanék róla rosszat, ahogy eddig sem tettem. Nem cáfoltam semmit, amit ő nyilatkozott, nem akartam vitát. Nóri miatt most is sokat beszélünk, de csak a lányunkról. Nem vagyunk haragban, sőt nem is abban váltunk el. Mielőtt elköltöztünk az otthonunkból, én vittem ki a repülőtérre. Szeretetben, sírva vettünk búcsút, azóta pedig csak akkor találkozunk, amikor Nóri miatt kell” – mondta el Várkonyi a Blikknek, és hozzátette, lehet, valaha majd barátok, jó ismerősök lesznek, de ennek még nem jött el az ideje.

Ápolót és gyógytornászt is felvesz Sas József mellé a feleségehttp://www.life.hu/sztarok/20190719-apolot-es-gyogytornaszt-is-felvesz-sas-jozsef-szinesz-melle-felesege.htmlAhogy megírtuk, 4 hónap után hazatérhetett otthonába Sas József. Felesége elmondta, hogy töltik az idejüket. TV + Sztárok--Eddig 1644 áldozatát azonosították a 2001. szeptember 11-i terrortámadásnakhttp://www.life.hu/sztarok/20190719-eddig-1644-aldozatat-azonositottak-a-vilagkereskedelmi-kozponti-elleni-2001-szeptember-11i.htmlEddig 1644 áldozatát azonosították a Világkereskedelmi Központ elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadásnak. TV + SztárokOrigoEzúttal kebleit mutatta meg követőinek Demi Rosehttp://www.life.hu/sztarok/20190718-ezuttal-kebleit-mutatta-meg-kovetoinek-demi-rose-modell.htmlBár a mosoly fontosságát hangsúlyozza, nem biztos, hogy Demi Rose követői a legutóbbi fotóján az arcát nézik meg először. TV + Sztárok--Közeleg Somló Tamás halálának 3. évfordulója: Charlie videóban emlékezik meg rólahttp://www.life.hu/sztarok/20190718-kozeleg-somlo-tamas-halalanak-3-evforduloja-charlie-videoban-emlekezik-meg-rola.htmlA 2016. július 19-én elhunyt Somló Tamásra emlékszik Charlie a Facebook-oldalán. Közös fotókat és videót is posztolt, utóbbihoz azt írta: „Drága Tamás! Nagyon hiányzol!” TV + Sztárok--Egy négyéves kisfiú azt állítja, ő Diana hercegnő reinkarnációjahttp://www.life.hu/sztarok/20190716-egy-negyeves-kisfiu-azt-allitja-o-diana-hercegno-reinkarnacioja.htmlDavid Campbell ausztrál műsorvezető arról mesélt, hogy négyéves fia, Billy kétéves kora óta meg van győződve arról, hogy Diana hercegnő lelke benne született újjá. TV + Sztárok-- Elárverezték Diana hercegnő melegítőfelsőjét 53 ezer dollárérthttp://www.life.hu/sztarok/20190715--elarvereztek-diana-hercegno-melegitofelsojet-53-ezer-dollarer.htmlElárverezték 53 ezer dollárért (15,3 millió forint) az 1997-ben elhunyt Diana walesi hercegnő egy Fly Atlantic feliratú sötétkék melegítőfelsőjét, amelyet a néhai hercegnő Richard Branson brit milliárdostól, a Virgin Atlantic alapítójától kapott ajándékba. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.