13 éves lett Lányi Lala koraszülött kisfia: így van most Beni

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
koraszülött Lányi Lala Kondákor Zsófia gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Karrierjét is szüneteltette Lányi Lala kisfia gyógyulása érdekében: Beni 13 évvel ezelőtt koraszülöttként látta meg a napvilágot. Ma már igazi eleven, intelligens kis tinédzser.

Koraszülötten, oxigénhiányos állapotban jött világra 13 évvel ezelőtt Lányi Lala és Kondákor Zsófia kisfia. A pár szakítása után a kis Benit az énekes nevelte tovább, a színésznő lemondott felügyeleti jogáról. Az apuka éveken át mindennap vitte gyermekét a Pető Intézetbe, és emiatt még a zenei karrierjét is szüneteltette.

A könnyeimet nyeltem, amikor az apás szülést követően azonnal inkubátorba került. Egy kis csöppség volt, és megszenvedett minden lélegzetvételért. Ma már inkább arra kell figyelnem, nehogy megöleljem a suli előtt vagy egy atyai csókot nyomjak a bucijára a lányok szeme láttára. Beni az óvodában egy évet veszített, de mára teljesen felzárkózott. Most hetedikbe megy, és igazi férfipalánta: energikus, intelligens, jó a humora, a szókincse pedig elképesztő” – mesélte Lala a Blikknek.

Lányi Lala mindent megtesz fiáért Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Beni már az óvodában is hamar felzárkózott, most lesz hetedikes, édesapja elmondása szerint nagyon intelligens.

Közben persze az akarata is erősödött. Nagyon büszke vagyok rá. Mindig arra vágytam, hogy teljes értékűnek és boldognak lássam, és most, hogy ez valósággá vált, többet nem is kívánhatok. A járásában pici nyoma maradt mindannak, amin keresztül kellett mennie, de én ezt szexepilnek látom. Focizik és biciklizik, de futni is szeret, és a Segway is a kedvence lett, amelyet az egyensúlyfejlesztés miatt kapott” – mondta, majd hozzátette, azóta Beni édesanyjával is sikerült rendeznie a viszonyát és a kisfiú felváltva van náluk.

Rajongója buktatta le Kylie Jennert: retusálta fotójáthttp://www.life.hu/sztarok/20190718-rajongoja-buktatta-le-kylie-jennert-retusalta-fotojat.htmlKylie Jennert Photoshoppal vádolják rajongói. TV + Sztárok--Közeleg Somló Tamás halálának 3. évfordulója: Charlie videóban emlékezik meg rólahttp://www.life.hu/sztarok/20190718-kozeleg-somlo-tamas-halalanak-3-evforduloja-charlie-videoban-emlekezik-meg-rola.htmlA 2016. július 19-én elhunyt Somló Tamásra emlékszik Charlie a Facebook-oldalán. Közös fotókat és videót is posztolt, utóbbihoz azt írta: „Drága Tamás! Nagyon hiányzol!” TV + Sztárok--Magyar milliárdos edzőtermébe jár Justin Bieber – fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190717-magyar-milliardos-edzotermebe-jar-justin-bieber.htmlGattyán György edzőtermében kapták lencsevégre Justin Biebert. TV + Sztárok--Szekeres Adrien a Balatonon vitorlázik: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190717-szekeres-adrien-a-balatonon-vitorlazik-foto.htmlA gyönyörű hangú énekesnő, Szekeres Adrien a Balaton közepéről posztolt, vitorlázás közben.TV + SztárokOrigoLaky Zsuzsi férje, Dietz Gusztáv filmszerepet kapott – videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190717-laky-zsuzsi-ferje-dietz-gusztav-filmszerepet-kapott-video.htmlLaky Zsuzsi férje főszerepet kapott egy filmben. TV + Sztárok--Holtan találták a britek világ- és Európa-bajnok dzsúdósáthttp://www.life.hu/sztarok/20190717-holtan-talaltak-a-britek-vilag-es-europabajnok-dzsudosat.htmlHoltan találták Craig Fallon világ- és Európa-bajnok brit cselgáncsozót. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.