Hódi Pamela gyűrűt csináltatott: kislánya ujjlenyomata van rajta

Hódi Pamela Berki Natasa Zselyke gyűrű ujj ékszer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hódi Pamela ujján új gyűrű csillog: kislánya, Natika ujjlenyomata látható rajta.

Hódi Pamela korábban már a testére tetováltatta kislánya rajzát és egy mondatát, most pedig egy hozzá kötődő különleges ékszert csináltatott magának: a gyűrűn Natika ujjlenyomata látható.

Nem igazán hordok ékszert, de nemrégiben csináltattam egy karikagyűrűt, amit azóta sem vettem le. Nagyon fontos számomra, hisz Natkóra emlékeztet, így, hogy ha még fizikálisan nem is lehetünk együtt, akkor is velem van. (...) Időbe telt, mire megszoktam, hogy Nati olykor az apukájánál van, és eleinte neki is el kellett magyarázni, hogy attól, hogy mi már nem vagyunk együtt Krisztiánnal, ugyanúgy szeretem őt. Mire ő azt mondta: 'Nagyon szeretlek, anya! Úgy, mintha a teljes szíved lenne az enyém!' Persze ezt már nem bírtam ki könnyek nélkül, és magamra tetováltattam ezt a mondatot, mint ahogy sok más megjegyzését, szavát és rajzát is Natinak. Számomra nagyon fontos, hogy mindig, mindenütt velem legyen, a szívemben, a lelkemben, és most már a testemen is” – mondta el a Borsnak a celeb.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Az ékszerbe zárt érintés... Milyen szép is ez a mondat! Az utóbbi időben több fotómon is láthattatok rajtam egy gyűrűt Most elárulom mit jelent Nekem Összeségében nem töltök sok időt a kislányom Nélkül, de ha mégis akkor is Velem van! Nem csak a szívemben, vagy a tetoválásaimban érezhetem őt, hanem a gyűrűmben is, ami mindig szem előtt van! Picike újjai lenyomatát gravíroztattam bele, és mindig egy kis melegség önti el a szívem ha ranézek, vagy kérdezik Tőlem, hogy hát ez a gyűrű? Én persze büszkén mesélem, mit is jelent Nekem ez a kis ékszer❤ A Jewel Concepts ékszer egyedi, páratlan és megismételhetetlen szeretted ujj-, talp-, vagy mancslenyomatával. Legyen arany vagy ezüst, az egyedileg Neked készült ékszer tökéletes, érzelemmel teli, szívhezszóló emlék, ami egy életen át elkísér. Ujjlenyomatos ékszerhez: Szerettél már valaha úgy valakit? Úgy, hogy az érintését mindig szívesen éreznéd. Úgy, hogy nem akarod elengedni a kezét sohasem. Úgy, hogy egy darabka belőle már örökre veled marad. Ezekkel az egyedi, ujjlenyomatos arany és ezüst ékszerekkel lehetséges! Storyban csatolom a linket közelebbi fotóval❤️ @jewelconceptshungary http://www.jewel-concepts.hu #hirdetes #egyediekszer #ujjlenyomat #ajandek #arany #ezust #csalad #szerelem #jewelconceptshungary

Hódi Pamela (@hodipamela_official) által megosztott bejegyzés,

Pécsi Ildikó feljelentette az unokájáthttp://www.life.hu/sztarok/20190620-pecsi-ildiko-feljelentette-unokajat.htmlPécsi Ildikó döntött: feljelenti unokáját, aki jogtalanul használja a házát. TV + Sztárok--Pásztor Anna üzeneteket kap az égiektőlhttp://www.life.hu/sztarok/20190620-pasztor-anna-uzeneteket-kap-az-egiektol.htmlPásztor Anna különös élményéről vallott: földöntúli üzeneteket kap az égiektől, ami érdekli és megijeszti őt. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoKiderült, miért szorongatja mindkét kezével a táskáját Katalin hercegnéhttp://www.life.hu/sztarok/20190620-kiderult-miert-szorongatja-mindket-kezevel-a-taskajat-katalin-hercegne.htmlKatalin hercegné igyekszik minden előírást betartani, és minden eseményen kifogástalanul viselkedni. Van is egy trükkje, amivel elkerüli a kínos helyzeteket: így csinálja. TV + Sztárok--Férjével bújik össze új klipjében Pinkhttp://www.life.hu/sztarok/20190619-ferjevel-bujik-ossze-uj-klipjeben-pink.htmlPink új klipjében az énekesnő férje is feltűnik. TV + Sztárok--Péter Szabó Szilvia levágatta védjegyévé vált hosszú haját: drasztikus változáshttp://www.life.hu/sztarok/20190619-peter-szabo-szilvia-levagatta-vedjegyeve-valt-hosszu-hajat-drasztikus-valtozas.htmlPéter Szabó Szilvi 25 év után levágatta hosszú haját. TV + Sztárok--VV Vivien pucsítva, tangában mutatta meg a fenekéthttp://www.life.hu/sztarok/20190619-vv-vivien-pucsitva-tangaban-mutatta-meg-feneket.htmlDelfinekkel videózták le VV Vivient, ám a képsorok középpontjában nem az állatok, hanem a valóságshow-hős feneke van. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.