Kiderült, hogy elhízáshoz vezethet a tévé előtt alvás

Forrás: Shutterstock -
tévé elhízás alvás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kutatók kiderítették, hogy elhízáshoz vezethet, ha a tévé előtt alszunk el. 

Kiderült, hogy növeli az elhízás kockázatát, ha bekapcsolt tévé előtt alszunk el. Erre jutottak legalábbis amerikai kutatók, akik 43 722, 35 és 74 év közötti nő bevonásával végeztek vizsgálatot az elmúlt öt évben.

Kiderült, hogy elhízáshoz vezethet a tévé előtt alvás Forrás: Shutterstock

Az éjszakai mesterséges fény és az elhízás kockázatának növekedése között találtak összefüggést a kutatás során. Azoknál a nőknél, akik tévé mellett aludtak el, 17 százalékkal nőtt az esélye annak, hogy a következő 5 évben felszednek 5 vagy annál is több kilót. Emellett 22 százalékkal nagyobb valószínűséggel lesznek túlsúlyosak, és 33 százalékkal valószínűbb a súlyos elhízás a következő öt évben. A kutatók elárulták, hogy az éjszakai mesterséges fény befolyásolja az anyagcserét, valamint összezavarja a testünk biológiai óráját – írja a Metro.

Britney Spears videón bizonyította, hogy sokkal vékonyabb, mint a lesifotókonhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190611-britney-spears-videon-bizonyitotta-hogy-sokkal-vekonyabb-mint-a-lesifotokon.htmlBritney Spears egy videóval cáfolta meg, hogy pocakot növesztett. Ez Zsír!--Sikertörténet! 28 kilót fogyott, pedig alig változtatott az étrendjénhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190607-sarep-baggott-eletmodvaltasanak-fogyasanak-tortenete.html16 éves korában kezdett el komolyabb túlsúlyt felszedni, de csak a második gyermeke születése után határozta el, hogy lefogy. Sarep Baggott fél év alatt óriási változást ért el, pedig az étrendjében apró változtatásokat eszközölt csupán. Ismerd meg Sarep életmódváltásának történetét! Ez Zsír!OrigoNézik, de nem értik az élelmiszercímkéket a magyar nőkhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190610-nezik-de-nem-ertik-az-elelmiszercimeket-a-magyar-nok.htmlDöntő többségben (91%) a nők intézik a családi nagybevásárlásokat. A választás legfontosabb szempontja, hogy az élelmiszer egészséges legyen és megfizethető, csak harmadik helyen szerepel a minőség. A címkét saját bevallása szerint a vásárlók közel fele megnézi, de alig egytizedük érti az ott feltüntetett információkat – derül ki egy friss kutatásából. Ez Zsír!Origo10 perces edzés a lapos hasért – nyári bomba formára fel!http://www.life.hu/ez-zsir/20190607-10-perces-edzes-a-lapos-hasert.htmlA lapos hasért rengeteget tehetünk a kiegyensúlyozott étkezéssel, sok rost és folyadék fogyasztásával. Ha jól működik az anyagcserénk, az már fél siker. De elengedhetetlen hozzá az edzés is. Íme, néhány gyakorlat, ami kifejezetten a hasi részt dolgoztatja meg! Ez Zsír!OrigoEzért diétázik megállás nélkül Singh Vikihttp://www.life.hu/ez-zsir/20190608-ezert-dietazik-megallas-nelkul-singh-viki.htmlAz énekesnő gyerekkorát végigkísérték a nagy összejövetelek, ahol finom falatokban sem volt hiány. Ráadásul rendkívül édesszájú, így nagyon odafigyel, mikor és mit eszik. Ez Zsír!OrigoKunovics Katinka 50 kilót fogyott: Gáspár Győző a közösségi oldalán gratulált nekihttp://www.life.hu/ez-zsir/20190607-kunovics-katinka-50-kilot-fogyott-gaspar-gyozo-a-kozossegi-oldalan-gratulalt-neki.htmlGáspár Győző rettentően büszke a Romantic énekesnőjére: Kunovics Katinka az utóbbi időben több mint 50 kilótól szabadult meg. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.