Arnóczky Noémi a TV2 műsorvezetője lett

Forrás: TV2 -
TV2 műsorvezető Czető Roland Arnóczky Noémi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Új műsorvezető debütál a TV2-n: Arnóczky Noémi lesz Czető Roland partnere az Építkezők című műsorban.

Idén már Arnóczky Noémi magyar énekesnővel az oldalán vezeti az Építkezők című műsort Czető Roland – jelentette be a TV2.

A 2018-ban indult magazinműsor észrevétlenül tájékoztat, szórakoztat minden olyan témában, amely az otthonunk felújításával, építésével, átalakításával kapcsolatos. A stáb figyelembe veszi a lakáspiac innovációját, történéseit, céljuk bemutatni a valódi építkezést, a lakásfelújítást és a lakásdizájn sokszínűségét.

A forgatások már javában zajlanak, az eddig leginkább az énekesi karrierjére koncentráló Noémi pedig rendkívül hamar felvette a fonalat.

Eddig az a tapasztalatom, hogy Noémi nagyon ügyes, nem jelentett neki problémát belerázódni az új feladatba. Tavaly nekünk például időbe telt, mire rájöttünk, hogy sokkal könnyebben beszélek, ha nem egy előre betanult szöveget kell elmondanom, hanem inkább a saját szavaimmal élhetek” – magyarázta Czető Roland, aki arról is beszélt, bár új műsorvezetőtársa csak most debütál a képernyőkön, sokszor olyan dolgokat tud kérdezni, olyan meglátásai vannak, ami személy szerint neki sosem jutnának eszébe. Ezzel pedig még színesebb, még sokoldalúbb lesz a magazin, aminek a nézők lehetnek a legnagyobb nyertesei.

Arnóczky Noémi a TV2 új műsorvezetője Forrás: TV2

Arnóczky Noémi úgy fogalmazott, nagyon klassz az Építkezőkben műsorvezetőként részt venni, hiszen egy teljesen új terepről van szó számára.

Talán egy jó fordulat az Építkezők műsorában, hogy egy nő is dolgozik rajta, hiszen rengeteg nő él Magyarországon egyedül, sokan vállalkoznak arra, hogy építkezzenek. Szerintem nekik is adhat egy löketet, hogy valaki egy ilyen műsorban női oldalról nézi a dolgokat. Ez egy új színfolt lehet és bátorítja a hölgyeket arra, hogy vágjanak bele a projektbe” – fejtette ki Noémi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.