Boros Lajos visszatér: újra rádiózni fog

Forrás: TV2 -
rádió visszatérés Boros Lajos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Boros Lajos hangja újra hallható lesz: visszatér a rádiózáshoz az egykori műsorvezető.

Boros Lajos az elmúlt időszakban sok mindenen ment keresztül: szívműtétje volt, amit más beavatkozás is követett. Most azonban van minek örülni, hiszen egyre jobban van, ráadásul visszatér a hallgatók életébe: a Rádió Bézs egyik műsorvezetője lesz.

Boros Lajos visszatér a rádiózáshoz Forrás: TV2

öt próbaadást vállaltam, a harmadik után egymás tenyerébe csaptunk, hogy a hét első napjának reggelén enyém egy óra a hallgatókkal.

Blikknek


Az edzőm velem együtt csodálkozik, hogy az egyórás akrobatika után van erőm elvonszolni magam az ágyig. Utána mindig fáj valamim, és azt hiszem, hogy ebbe már tényleg belehalok, viszont érzem, hogy a semmi helyén izomcsoportok keletkeznek a testemen”

Pécsi Ildikónak a mostani volt élete legszomorúbb születésnapjahttp://www.life.hu/sztarok/20190522-pecsi-ildikonak-a-mostani-volt-elete-legszomorubb-szuletesnapja.htmlPécsi Ildikó betöltötte a 79. életévét, ám a nagy ünneplés elmaradt. A művésznő elárulta, hogy ez élete legszomorúbb születésnapja. TV + Sztárok--Oszter Sándor elárulta, milyen volt lánya, Oszter Alexandra eljegyzésehttp://www.life.hu/sztarok/20190522-oszter-sandor-elarulta-milyen-volt-lanya-oszter-alexandra-eljegyzese.htmlOszter Alexandra kezét egy nagyszabású bulin kérte meg párja, Popovics Tamás. Mindenki könnyekig hatódott. TV + Sztárok--Világsztár DJ-k véleménye a play gomb vádról: interjúhttp://www.life.hu/sztarok/20190522-vilagsztar-djk-velemenye-a-play-gomb-vadrol-interju.htmlSokszor éri az a kritika a DJ-ket, hogy valójában csak a play gombot nyomkodják és nem is csinálnak semmit. A Life.hu utána járt ennek a témának, világsztár DJ-ket kérdeztünk arról, nekik mi a véleményük erről. Volt, aki kifejezetten felháborodott a kérdésen, míg más inkább elmagyarázta azt, hogy szerinte miért vetítik rájuk ezt a stigmát.TV + Sztárok--Bűnösnek vallotta magát adócsalás vádjában Berki Krisztiánhttp://www.life.hu/sztarok/20190522-bunosnek-vallotta-magat-adocsalas-vadjaban-berki-krisztian.htmlBűnösnek vallotta magát Berki Krisztián a legutóbbi tárgyalásán, elismerte bűnösségét.TV + SztárokOrigoAureliót legjobb barátja juttathatja rács mögé: ellene vallott az előkészítő tárgyalásonhttp://www.life.hu/sztarok/20190522-aureliot-legjobb-baratja-juttathatja-racs-moge-ellene-vallott-az-elokeszito-targyalason.htmlVV Aurelio ellen vádat emeltek emberrablás miatt, az egykori valóságsow győztes akár két évre is rács mögé kerülhet. TV + SztárokOrigoPornófüggőségéről vallott Jada Pinkett-Smith http://www.life.hu/sztarok/20190521-pornofuggesegrol-vallott-jada-pinkett-smith.htmlWill Smith felesége, Jada Pinkett-Smith elárulta, korábban pornófüggő volt. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.