Rendőrautóval karambolozott Lovasi András

Forrás: Mandiemese.Hu -
karambola Lovasi András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szerda délután 4 óra körül rendőrautóval ütközött egy terepjáró Budapest VII. kerületében, az ütközés után pedig egy harmadik autó is nekiütközött a rendőrautónak. A balesetben két rendőr is megsérült. Azóta kiderült, hogy az ismert magyar zenész, Lovasi András ült a terepjáró volánjánál. 

"A hír igaz, Lovasi András volt a szerdai baleset egyik résztvevője. Nagyon sajnálja a történteket, és jobbulást kíván a sérült rendőröknek. Nem állt semmilyen szer hatása alatt, a helyszínen még megvárta a rendőri intézkedést. Szerencsétlen az időzítés, András azért nem tud most nyilatkozni, hiszen hamarosan kezdődik a Vígszínházban a lemezbemutató koncertje" – nyilatkozta Balassa János, a zenész koncertszervezője a Blikknek.

Korábban a Zsaruellátó nevű Facebook-oldal írt a baleset körülményeiről: információik szerint a rendőrautó szabad jelzésen hajtott ki a Városligetből, amikor a terepjáró nekiütközött. A balesetben a rendőrautó sofőrjének három foga kitört, egyik kulcscsontja pedig több helyen eltört. A mellette ülő rendőrnő könnyebben sérült meg.

Forrás: Mandiemese.Hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.