Curtis édesanyja fia drogproblémáiról nyilatkozott

Forrás: Facebook / Curtis -
édesanya drogprobléma drog Széki Attila család Curtis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Drogproblémái miatt vonult elvonóra Curtis. Az ott eltöltött időről most dokumentumfilmet készítettek, amelyben az édesanyja is elmondta, hogyan élte meg a fia függőségét.

"Borzasztóan eleven gyerek volt, akkoriban is állandóan történt vele valami baj, az iskolában bérletem volt az igazgatóhoz" – mondta Curtis édesanyja abban a dokumentumfilmben, amely ma este lesz látható a TV2-n. A rapper az után vonult rehabra, hogy Majka a Szegedi Ifjúsági Napokon a színpadon állva elmondta: zenésztársának komoly problémái vannak a kábítószerrel.

Curtis édesanyja is megszólal a dokumentumfilmben Forrás: Facebook / Curtis

Azóta már kiderült, hogy szerelme, Krisztina kisbabát vár. De nemcsak ő, hanem Curtis édesanyja is aggódott a rapperért.

"Felneveltem öt gyereket, és a nagyok sem voltak piskóták, de Atival volt a legnehezebb. Nagyon-nagyon megviselt, ami most Attilával történt. Meg hát az, amikor ez az egész kiderült, és tudatosult a családban, hogy itt nagyon nagy baj van. Akkor az teljesen szétrombolta a családot, ilyen még velünk nem történt, én majdnem belehaltam" – idézi a Ripost Széki Lajosné szavait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.