Ada döntött: Németországba költözik a vőlegényéhez

család Pintér Adrienn költözés vőlegény Németország Ada
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ada elárulta, Németországba költözik a vőlegényéhez.

Tavaly nyár végén hagyott fel a rádiós munkájával Ada, és már akkor azt rebesgették, hogy távozásának az az oka, hogy külföldre költözik. Azóta ráadásul a Németországban élő kedvese, Máté meg is kérte a kezét, így gyanítható volt, hogy hamarosan elhagyja az országot. Most ezt meg is erősítette a BEST magazinnak.

Távkapcsolatban éltünk eddig. Amikor csak lehetett, Máté jött, vagy én mentem hozzá Nürnbergbe. Könnyítette a helyzetünket, hogy a fiaim szeptemberben már a második tanévüket kezdték el Angliában édesanyámékkal, így gyakran tudtam utazni. Félreértés ne essék, nem lepasszoltam Bencét és Bálintot a szüleimhez. Hatalmas lehetőség volt számukra, hogy két évet angol nyelvi környezetben járhatnak iskolába, és ezt nem akartuk kihagyni. A tanév végeztével befejezik kinti tanulmányaikat, és Mátéval megbeszéltük, hogy ősztől nem Budapesten, hanem Németországban kezdik az iskolát."

Pintér Adrienn külföldre költözik Forrás: Pintér Adrienn Ada/Facebook

Ada azt is elárulta, sajnos odakint még nincs munkája, de bízik benne, hogy idővel ez majd változik.

Sajnos hiába beszélek angolul, hiába van diplomám üzleti kommunikációból, eddig nem jártam sikerrel. Rengeteg helyre elküldtem az önéletrajzomat, de egyszerűen nem értik, ha a Viva TV-nél és az RTL Klubnál dolgoztam műsorvezetőként Magyarországon, miért jelentkezem eladói állásra. Pedig nagyon szívesen csinálnám."

Ezért nem vett részt Koós János temetésén Korda György és Balázs Klárihttp://www.life.hu/sztarok/20190322-ezert-nem-vett-reszt-koos-janos-temetesen-korda-gyorgy-es-balazs-klari.htmlKiderült, miért nem vett részt Koós János temetésén Korda György és Balázs Klári. TV + SztárokOrigoKét nyuszival bővül Nánási Pál és Ördög Nóra családja - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190322-ket-nyuszival-bovul-nanasi-pal-es-ordog-nora-csaladja.htmlNánási Pál az Instagram-oldalán mutatta be a két új családtagot: nyuszikkal bővült a família. TV + SztárokOrigoKiderült, mennyi Koholák Alexandra tarifája a spirituális központbanhttp://www.life.hu/sztarok/20190321-kiderult-mennyi-koholak-alexandra-tarifaja-a-spiritualis-kozpontban.htmlKoholák Alexandra is segít azoknak, akiknek szüksége van rá a férje spirituális központjában. Most kiderült, mennyit is kér ezért. TV + SztárokOrigoSári Évi ismét szingli, a szakításról mesélthttp://www.life.hu/sztarok/20190321-sari-evi-ismet-szingli-a-szakitasrol-meselt.htmlNehéz döntés áll Sári Évi mögött. Két év után szakítottak a párjával, ugyanis máshogy képzelték el az életüket. TV + SztárokOrigoPalvin Barbarát pucéran fotózták egy másik modellelhttp://www.life.hu/sztarok/20190321-palvin-barbarat-puceran-fotoztak-egy-masik-modellel.htmlElképesztően szexi fotó készült a világhírű magyar modellről, Palvin Barbaráról. Egy másik manökennel fotózták meztelenül. TV + Sztárok--Dzsudzsák Balázs magyar nőt akar feleségül vennihttp://www.life.hu/sztarok/20190321-dzsudzsak-balazs-magyar-not-akar-felesegul-venni.htmlNem sűrűn nyilatkozik Dzsudzsák Balázs a magánéletéről, de most kivételt tett: elárulta, van-e barátnője. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.