Endrei Judit képernyő Story4
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amikor Endrei Judit 17 évvel ezelőtt távozott a televíziózásból azt hitte, végleg búcsút intett a médiának. Hamarosan azonban újra a képernyőn láthatjuk, ráadásul rendszeresen.

Egy ország imádta Endrei Juditot műsorvezetőként, és hiába vonult vissza 17 éve, rengetegen emlékeznek rá és hiányolják. Jó hír a rajongóknak, hogy az egykor legendás műsorvezető visszatér, és nem csak egy alkalomra. A Story4 csatornájához szerződött, ahol összekötő szövegeivel teszi szórakoztatóbbá és egységesebbé a műsorfolyamot. Naponta több alkalommal is feltűnik majd a képernyőn, pár perces blokkokban.

Endrei Judit visszatér a képernyőre Fotó: Faluhelyi Fanni/Life.hu

Ha a sors kesztyűt dob eléd, vedd fel! Én felvettem”

Borsnak
Elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Nem akarnak megváltoztatni és én sem szeretnék olyan lenni, mint negyven évvel ezelőtt voltam” –A stúdió világa számomra otthonos, de amíg nem néztem vissza az első felvételeket, volt bennem izgalom, hogy szeretni fogom-e azt, aki lettem a képernyőn. Elfogadtam, amit látok, így tudom élvezni az új munkámat” –

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.