Bangó Margitot sikerült kaviárral megsérteni

Forrás: -- -
sértés lakodalom halászlé éneklés énekesnő kaviár Bangó Margit
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nótaénekes épp a család kedvencét, halászlevet főzött, amikor előtört belőle egy régi emlék.

Nagy hagyománya van Bangó Margit családjában a halászlé készítésének, amelyet mindig a művésznő készít el a családnak. Bár unokája – Tina – gyakran segít neki, ezúttal Emilio is a konyhában tüsténkedett. Az énekes egészen addig volt lelkes, amíg elő nem került a hal ikrája, amelyből szintén került a levesbe. A zenész ódzkodik ettől a belsőségtől, és bár a felesége biztatta, hogy kóstolja meg, még nem vette rá magát. "Javasoltam Emiliónak, hogy legyen bátrabb, és kóstolja meg a levesben. Olyan ez, mint a kaviár. Szerintem nagyon ízlene neki, de még nem tudtam rávenni, hogy megkóstolja" – mondta Emilio felesége, Tina. Bangó Margit pedig egy történettel is előállt a kaviár kapcsán.

Bangó Margitnak halászlézés közben ugrott be a történet Forrás: --

"Egyszer Ukrajnában voltam egy esküvőn, énekelni. Nagyon jó társaság volt! Mentem az asztalok között, énekeltem, és akkor vettem észre, hogy gyöngyszem nagyságú kaviár volt az asztalokon, máglyarakásba halmozva. Leesett az állam – mondta Bangó Margit, aki nagyon kedveli ezt a kulináris különlegességet. – Hajnali 5-kor indultunk el az esküvőről, vissza Magyarországra. Ekkor odajött hozzám a friss házasok rokonsága azzal, hogy nem akarnak megsérteni, de látják, hogy szeretem a kaviárt, adhatnak-e az útra belőle. Azonnal rávágtam, hogy ha ők ezt annak nevezik, akkor sértsenek meg ezzel, de nyomban, nem bánom!" – mondta a Drága családom mai epizódjában Bangó Margit, akinek előadását – a művésznő legnagyobb örömére – egy különféle kaviárokkal megpakolt, hatalmas dobozzal hálálta meg a vendéglátó.

Sztárok, akik a vizeletüket használják terápiaként: Madonna és Medveczky Ilona is alkalmazzahttp://www.life.hu/sztarok/20190318-sztarok-akik-a-vizeletuket-hasznaljak-terapiakent-madonna-es-medveczky-ilona-is-alkalmazza.htmlA sztárok sok mindent képesek megtenni azért, hogy megőrizzék a csillogásukat, vannak, akiknél a határ a csillagos ég. Többen még a civil emberek számára undorítónak vélt terápiákra is képesek, hogy becsapják a genetikát és a természet törvényeit, és felvegyék a harcot a fránya ráncokkal. Sok híresség például a vizelet gyógyító hatásában hisz, és rendszeresen alkalmazza is. TV + SztárokOrigoSzexi fotók készültek az Exatlon Hungary versenyzőjéről, Murvai Líviárólhttp://www.life.hu/sztarok/20190318-szexi-fotok-keszultek-az-exatlon-hungary-versenyzojerol-murvai-liviarol.htmlModellként is sikeres az Exatlon Hungary gyönyörű versenyzője, Murvai Lívia. TV + SztárokOrigoKulcsár Edina a közösségi oldalán fakadt kihttp://www.life.hu/sztarok/20190318-kulcsar-edina-a-kozossegi-oldalan-fakadt-ki.htmlKulcsár Edina és Csuti a minap gyorsétteremben ebédelt, ahol két korábbi vendég nagyon kiakasztotta őket. TV + Sztárok--Schobert Larát elkényeztetettnek nevezték – megvédte magáthttp://www.life.hu/sztarok/20190318-schobert-larat-elkenyeztetettnek-neveztek-megvedte-magat.htmlRubint Réka és Schobert Norbert lányáról talán sokan gondolhatják, hogy szülei elkényeztetik. Lara most úgy döntött, hogy a közösségi oldalán megvédi magát, elárulta, hogy egy gyárban végez diákmunkát. TV + SztárokOrigoHien bikinis fotót mutatott, csodás alakja vanhttp://www.life.hu/sztarok/20190318-hien-bikinis-fotot-mutatott-csodas-alakja-van.htmlAmíg mi didergünk, addig Hien már bikiniben élvezi a napsütést. A fiatal énekesnő csodás alakot villantott. TV + SztárokOrigoPataky Attila gyermekei is hisznek a földönkívüliekbenhttp://www.life.hu/sztarok/20190318--pataky-attila-gyermekei-is-hisznek-a-foldonkivuliekben.htmlKöztudott, hogy Pataky Attila hisz a földönkívüliek létezésében, most kiderült, hogy a gyermekei is osztják az énekes véleményét. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.