Majka nyilatkozott Curtis állapotáról: másfél évet adott neki

Forrás: TV2 -
drog elvonókúra Majka Curtis ultimátum
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Curtis Balázsék reggeli műsorában beszélt az elvonókúrájáról és arról, hogyan tervezi a jövőjét. Erről most Majka is nyilatkozott. 

Ahogy mi is megírtuk: Balázsék nem tudták elérni Curtist telefonon, amikor meg akarták szólaltatni az elvonókúrájával kapcsolatban a műsorban, a beszélgetésre csak másnap kerülhetett sor.

A Bors kiszúrta, hogy Majka a Vintage Online portálnak egy héttel korábban adott interjút, amikor Curtis még az elvonón volt. Elmondta, hogy szurkol a régi barátnak, de kissé szkeptikus, mert már sokszor hallotta tőle, hogy megváltozik.

"Nem miattam, maga miatt kell az életét rendbe tennie. Nem amiatt, hogy visszakerüljön hozzánk a bandába. Én örülnék a legjobban, ha azt a Curtist kapnám vissza, akivel megismerkedtem, mert nagyon jó barátom volt, és olyan társam, akit elvesztettem emiatt a »semmi értelme« dolog miatt" – vélekedett a portálnak Majka, aki azt is elmondta, hogy Curtis már többször volt elvonón.

"Engem ez már nem nyugtat meg. Nekem az nem elégtétel, hogy az emberek előtt azt mondta, hogy igazam volt, mert én mindig tudtam, hogy igazam volt, és nem érdekelt, mit gondolnak az emberek. Nekem az a lényeg, hogy ő meggyógyuljon, teljen el egy-másfél év, és ő tartsa magát. Csináljon egy csomó dolgot, hogy a jelleme visszaformálódjon olyan acélossá, mint amikor megismertem" – fogalmazott a rapper.

Eltemették Rubint Réka édesapjáthttp://www.life.hu/sztarok/20190222-eltemettek-rubint-reka-edesapjat.htmlRubint Réka édesapja hosszú betegség után elhunyt: így vettek végső búcsút tőle. TV + SztárokOrigoAndy Vajnát Amerikában is végső nyugalomra helyzetékhttp://www.life.hu/sztarok/20190222-andy-vajnat-amerikaban-is-vegso-nyugalomra-helyzetek.htmlLos Angeles-ben is végső nyugalomra helyezték Andy Vajna producer, filmügyi kormánybiztost. A szertartáson az özvegyen, Vajna Tímeán kívül számos hollywoodi híresség és Vajna volt felesége, Cecilia Mong is részt vett. TV + Sztárok--Hajdú Péter és Dömsödi Gábor hét év után újra találkoztakhttp://www.life.hu/sztarok/20190222-hajdu-peter-es-domsodi-gabor-het-ev-utan-ujra-talalkoztak.htmlHajdú Péter és Dömsödi Gábor hét év után találkoztak ismét, méghozzá az RTL Klub Gyertek át! című műsorában. TV + SztárokOrigoPásztor Anna megszólalt a tárgyalás után, a zaklató bocsánatot kérthttp://www.life.hu/sztarok/20190222-pasztor-anna-megszolalt-a-targyalas-utan-a-zaklato-bocsanatot-kert.htmlNem várt fordulatot vett Pásztor Anna tárgyalása, ugyanis a bíróság emberölés előkészületére módosította a vádat. A tárgyalás után az énekesnő is megszólalt, a vádlott pedig videóüzenetben kért bocsánatot. TV + SztárokOrigoVárkonyi Andrea elárulta, miket vár el következő választottjátólhttp://www.life.hu/sztarok/20190222-varkonyi-andrea-elarulta-miket-var-el-kovetkezo-valasztottjatol.htmlVárkonyi Andi a szerelemről tartott előadást, és habár ez nem róla szólt, magáról is beszélt. Elárulta, számára mi fontos egy férfiban. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoKisbabát vár a ValóVilág 9 19 éves exjátékosa, VV Vivihttp://www.life.hu/sztarok/20190222-kisbabat-var-a-valovilag-9-19-eves-ex-jatekosa-vv-vivi.htmlVV Vivi és VV Krisztián a ValóVilág 9 játékában szerettek egymásba, majd kiesésük után is folytatódott a kapcsolatuk. Úgy tűnik szerelmük egyre komolyabb, ugyanis kisbabájuk lesz... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.