Vajna Timi zokogva mondta el férjének a búcsúbeszédét – Videó

Vajna Timi búcsúbeszéd videó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint ismeretes, Andy Vajna január 20-án hunyt el, tragikus hirtelenséggel, a temetése január 31-én volt. Felesége búcsúbeszédét most láthatjuk is.

Vajna Timi nem tudja elengedni 74 éves korában elhunyt férjét, búcsúbeszédében is ezt mondta el. A temetésen készült felvételeket maga a gyászoló feleség osztotta meg a közösségi oldalán. Timi zokogva búcsúzott Andytől, akiről elmondta, nem ismert nála jobb és segítőkészebb embert, valamint azt is megosztotta a gyászolókkal, hogy azért néz a plafonra, miközben beszél, mert a halottak lelke több mint 40 napig még itt tartózkodik, és segít a gyász feldolgozásában. Az összetört özvegy hisz ebben, és a mai napig beszélget a férjével.

Forrás: Instagram/Vajna Timi

"Biztos vagyok benne, hogy még minimum 40 napig itt lesz velünk a Földön, hogy segítsen nekem megválaszolni ezeket a kérdéseket" – mesélte sírva a gyászoló feleség.

A többi között történeteket osztott meg kettejük viszonyáról, arról, hogy a kormánybiztos mennyire szeretett élni és segíteni másoknak, hogy nemcsak magából, hanem másokból is képes volt kihozni a maximumot. A gyászoló feleség videóját a közösségi oldalán lehet elérni.

Majka egy fotóval tudatta, hogy nem ment el a Story Gálárahttp://www.life.hu/sztarok/20190210-majka-egy-fotoval-tudatta-hogy-nem-ment-el-a-story-galara.htmlMajka egy otthon ülős, papucsos fotóval jelezte, hogy ő bizony nem vett részt az idei Story Gálán. TV + SztárokOrigoValóVilág 9: Vetkőzős pókert játszottak a villalakók, Adri melleket villantotthttp://www.life.hu/sztarok/20190210-valovilag9-vetkozos-pokert-jatszottak-a-villalakok-adri-melleket-villantott.htmlVetkőzős pókert játszottak a villalakók, gyorsan lekerültek a ruhák. TV + SztárokOrigoNánási Pál varázslatos fotót készített Ördög Nórárólhttp://www.life.hu/sztarok/20190210-nanasi-pal-varazslatos-fotot-keszitett-ordog-norarol.htmlA Story Gála előtt fotózta le férje, Nánási Pál Ördög Nórát. A kép igazán varázslatos lett. TV + Sztárok--Story Gála 2019: Vasvári Vivi nyakláncát és fülbevalóját korábban Sophia Loren viseltehttp://www.life.hu/sztarok/20190210-story-gala-2019-vasvari-vivi-nyaklancat-korabban-sophia-loren-viselte.htmlVasvári Vivien a Story Gálán arról mesélt, hogy milyen érzés férjezett asszonyként partizni, és azt is elárulta, hogy nem akármilyen ékszereket visel. TV + Sztárok--Lelki okok miatt lett vegetáriánus Peller Mariannhttp://www.life.hu/sztarok/20190210-lelki-okok-miatt-lett-vegetarianus-peller-mariann-musorvezeto.htmlA színésznő egy traumatikus történés miatt döntött úgy, hogy hátralevő életében nem eszik többé húst. TV + SztárokOrigoEgy előadás miatt hagyta ott kedvesét a Story Gálán Pintér Tiborhttp://www.life.hu/sztarok/20190210-egy-eloadas-miatt-hagyta-ott-kedveset-a-story-galan-pinter-tibor.htmlKiderült, hogy Pintér Tibornak egy előadás miatt kellett egyedül hagynia a Story Gálán a kedvesét, Ilyés Jenifert. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.