Szabó Simonnak voltak fenntartásai Dobó Kata rendezésével kapcsolatban

Dobó Kata Szabó Simon rendezés Kölcsönlakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szabó Simon elárulta, voltak fenntartásai azzal kapcsolatban, hogy Dobó Kata rendezőként mutatkozik be.

A héten mutatják be a Kölcsönlakás című filmet, amelyben rendezőként debütál Dobó Kata. Most az egyik főszereplő, Szabó Simon a Potyautasban Garami Gábornak elárulta, amikor megkeresték azzal, hogy szerepeljen a filmben, bizony voltak fenntartásai. A megbeszélésen azonban rájött, a színésznő nagyon is megállja a helyét rendezőként is.

Voltak fenntartásaim vele, kár lenne takargatni. Amikor felhívtak, hogy Dobó Kata filmjében szerepeljek, akkor úgy össze kellett rakni, hogy micsoda, ő is játszik benne? Ja, hogy ő rendezi? Akkor úgy elkezdtem gondolkodni, hogy rendezi...? Akkor azt úgy megnézem magamnak... Elmentem a szereplőválogatásra, és nagyon kellemes csalódás volt, hogy Kata hogyan állt hozzá az egészhez. Tudta, mit akar, voltak elképzelései, jó instrukciói, viszonylag egyből egyetértettünk abban, hogy ezt a karaktert hogyan szeretné megmutatni a filmen, és ez azonnal összetalálkozott azzal, hogy én mit szeretnék ebből kihozni."

Szabó Simon Dobó Katáról vallott Forrás: YouTube/BlikkTV
A Dal: Nagy Feró műtött térde ellenére az asztal tetején táncolthttp://www.life.hu/sztarok/20190211-nagy-fero-mutott-terde-ellenere-az-asztal-tetejen-tancolt.htmlNagy Feró a fájdalmaival nem törődve pattant fel az asztalra: annyira tetszett neki Petruska András dala, hogy ott perdült táncra. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoFél év után szakított párjával Vámos Erikahttp://www.life.hu/sztarok/20190211-fel-ev-utan-szakitott-parjaval-vamos-erika.htmlVámos Erika fél év után szakított a párjával, Tamással. TV + SztárokOrigoStory Gála 2019: Aradi Balázs elárulta, mivel foglalkozik, amikor nem a Barátok köztben szerepelhttp://www.life.hu/sztarok/20190211-story-gala-2019-aradi-balazs-elarulta-mivel-foglalkozik-amikor-nem-a-baratok-koztben-szerepel.htmlJó néhány éve szerepel már Aradi Balázs az RTL Klub sorozatában, a Barátok köztben, de nem kizárólag ez tölti ki az életét. A Story Gálán a Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak elárulta, hogy mivel biztosítja be magát, mit csinál akkor, amikor nem Berényi Miklós karakterének fiát, Balázst játssza. TV + SztárokOrigoVV Roli tért vissza győztesként a ValóVilág 9 utolsó előtti párbajáról - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190211-vv-roli-tert-vissza-gyozteskent-a-valovilag-9-utolso-elotti-parbajarol-video.htmlA ValóVilág 9 a végéhez közeledik, már csak 4 játékosnak maradt esélye megnyerni a 36 milliós főnyereményt. Az utolsó előtti párbajról VV Roli tért vissza győztesként, kint hagyva VV Adrit. TV + Sztárok--Majka egy fotóval tudatta, hogy nem ment el a Story Gálárahttp://www.life.hu/sztarok/20190210-majka-egy-fotoval-tudatta-hogy-nem-ment-el-a-story-galara.htmlMajka egy otthon ülős, papucsos fotóval jelezte, hogy ő bizony nem vett részt az idei Story Gálán. TV + SztárokOrigoStory Gála 2019: Vasvári Vivi nyakláncát és fülbevalóját korábban Sophia Loren viseltehttp://www.life.hu/sztarok/20190210-story-gala-2019-vasvari-vivi-nyaklancat-korabban-sophia-loren-viselte.htmlVasvári Vivien a Story Gálán arról mesélt, hogy milyen érzés férjezett asszonyként partizni, és azt is elárulta, hogy nem akármilyen ékszereket visel. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.