Összekapcsolódott a Music FM és a Rádió1: Bochkor Gábor a folytatásról nyilatkozott

Forrás: Morning Show -
Music Fm rádió1
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Összekapcsolódott a Rádió1 és a Music FM. Balázsék a folytatásról kérdezték Bochkor Gáborékat, így derült ki, hogy két irányból is érdeklődnek irántuk, így remélhetőleg nem tűnik el az Önindító csapata hosszú időre.

Bochkor Gáborék és Balázsék nem először kapcsolják össze rádióadásaikat. Legutóbb akkor történt hasonló, amikor Balázsék helyzete volt kétséges, most pedig a Music FM megszűnése miatt hívták fel egymást. Balázsék a folytatásról kérdezték az Önindító csapatát, és arról, miért fokozott biztonsági intézkedések mellett töltik az utolsó napjukat.

Sebestyén Balázsék összekapcsolódtak a Music FM-mel Forrás: Morning Show

„Tele van a tökünk a búcsúzkodással. Ez a harmadik rádió, amit én búcsúztatok. Nyilvánvalóan van egyfajta rutin is ebben, már megszoktuk, ismerjük az érzést, szörnyű. A másik oldalon meg tényleg hiszünk a folytatásban” – mondta Bochkor Balázs kérdésére. Hozzátette, tényleg bíznak abban, hogy nem sokáig maradnak a hallgatók nélkülük. „Tárgyalások vannak, két irányból van megkeresés, ez biztató” – mondta a műsorvezető. Arra törekszenek, hogy mielőbb visszatérjenek, de ez természetesen attól is függ, hogy végül kivel kötnek megállapodást. „Nem tudunk bővebbet. Nekünk jó is lenne, ha tudnák a hallgatók, hol fogjuk pontosan és mikor folytatni” – árulta el Bochkor. Leszögezte, a teljes stábjukat szeretnék magukkal vinni az új helyre. „Mi hárman vagyunk, hárman rakjuk össze a műsort, ez nem lesz egy nagyon nagy anyagi kihívás, nyilván a gázsimon kívül, a következő munkaadónknak” – mondta viccesen Bochkor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.